Új klipben, egy Fülbemászó dallal tűnik fel újra Völgyesi Gabi

2021. 05. 16.

Az énekesnő SuperStereo oldalán alkotott, a „Holt-tenger” című dal és klip pedig parádésra sikerült! Laskai Viktor ismét pompás alapot rakott össze, ritmusos és pulzáló, amely remekül illeszkedik Gabi csodálatos hangjához. A páros először dolgozott együtt, ennek ellenére a közös munka elképesztően gördülékenyen ment.

A zene majdnem három éven keresztül formálódott, és Laskai Viktor maximalizmusa tökéletesen megmutatkozik rajta.

„Az alapon 2018 szeptemberében kezdtem el dolgozni. Viszonylag hamar összeállt egy kellemes lüktetésű dal, amit később már házibulikban hallgattunk a barátaimmal instrumentális verzióban. Kicsit elakadtam az énekdallam kitalálásakor, és segítséget kértem a kiadóm egyik fejétől, Pásztor Lacitól, aki ajánlotta nekem Sarkadi Szabó Emesét, hogy keressem meg és ötleteljünk közösen. Ez volt az első, hogy társszerzővel dolgoztam együtt egy dalon, de nagyon élveztem”- osztotta meg SuperStereo.

A dalszöveget Tariska Szabolccsal alkották meg, a jól összeszokott páros mindkét tagja érezte, hogy az ének egy kiforrott hangot kíván meg, így Völgyesi Gabit kérték fel, aki elsőre beleszeretett és örömmel vállalta.

„Szeretem azt az életérzést, amit hoz, ami abban segít, hogy ellazuljunk és ússzunk az árral. Nekem a zene és a lendülete ezt adja! A dal engem egy korábbi időszakba repít vissza, amikor gimnazista voltam, ez az élmény köszön vissza”- meséli Gabi.

Ami nem is csoda, hiszen a „Holt-tenger” elképesztően friss és üde, nagyon kellemes beatekkel dolgozik, igazi rádió-, és klubbarát szerzemény.

Ezen kívül Gabi azt is megosztotta velünk, hogy a Unique-kal is új dalokon és egy koncertlemezen dolgoznak és hamarosan újabb arcát mutatja meg, hiszen egy személyiségépítő workshoppal készül, amiben szó lesz csalódásokról, kudarcokról és kihívásokról is.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink