Magyar dalok uralják a keleti országrész rádióit is

2010. 09. 12.

Most vasárnap a Rádió Plusz szegedi, szentesi, berettyóújfalui és derecskei állomásai, valamint a miskolci Sztár FM Rádió is döntő többségében hazai dalokat játszik, ezzel tisztelegve a magyar előadók, együttesek, zeneszerzők és dalszövegírók előtt. Molnár Balázs, az N-Joy Médiacsoport keleti országrészben fogható rádióinak műsorigazgatója elmondta: "Rádióink az év többi napján is kiemelt figyelmet fordítanak a hazai előadók kiadványaira. Műsorfolyamunkban a szokásosnál nagyobb arányban fordulnak elő itthoni produkciók. Számtalan album mellett ott vagyunk, mint médiatámogató, rengeteg együttest és énekest láttunk már vendégül műsorainkban, ezért úgy éreztük, hogy a Magyar Dal Napjához nekünk is kötelességünk csatlakozni." A sok hazai zene mellett, a rádiók hallgatói óránként többször is magyar előadók lemezeit nyerhetik meg a dalok között elhangzó játékkérdésekre válaszolva.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink