P. Box: új videoklip készült “Az éden pokla” című dalhoz, Debrecenben Varga Miklóssal együtt koncertezik a zenekar

2019. 01. 08.

Új P. BOX nótához készült videoklip debütált ma a HammerWorld.hu-n. A jövő őszre tervezett friss P. Box album hírnökeként "Az éden pokla" című dalukra forgattak klipet a debreceni rockerek, a szintén a cívisvárosban tevékenykedő HyperMedia stábjával. A dal tavaly decemberben már debütált szöveges videoként, és immáron sikerült képben is megfogalmazni egy kapcsolat széthullásának az utolsó momentumait. A klip érdekessége, hogy a sztoris részek fordított kronológiai sorrendben zajlanak, és visszafelé vannak lejátszva. A zenekar tagjain kívül az énekes Kori felesége és kisfia is szerepel a klipben.

▶️ P. Box - Az éden pokla hivatalos videóklip:
youtu.be/yi5gx3VTI2g

 

A 2019-re tervezett új nagylemez készületeivel kapcsolatban Koroknai Árpád énekes az alábbiakat nyilatkozta:“A következő lemez felvétele márciusban kezdődik, a dalok már formálódnak, azt az irányt követjük, amit a “Mindenekfelett!” albumnál megtaláltunk.”

Az évre két koncertet tervezett még a zenekar, ahol természetesen az új dal is fel fog csendülni. December 22-én Debrecenben a Roncsbárban lépnek fel, ahol a P. Box első énekese, Varga Miklós lesz a vendég (akárcsak január 18-án a Barba Negrában), december 28-án pedig Felvidéken, Révkomáromban, ahol a Kerecsen vendégeként játszanak a Révben.

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink