Azok a régi csibészek - Szigeti Ferencc és Takáts Tamás

2019. 07. 16.

Az Azok a régi csibészek-programsorozat a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a könnyűzene-történeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét. A sorozat célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról.

Jelen videó a Hangfoglaló Program poptörténeti talkshow-jának felvétele.

Szigeti Ferenc első komolyabb zenekara a Sigma volt, a hetvenes években pedig a Corvinát erősítette, egészen 1978-ig. 1979-ben megalapította a Karthagót, mely 1986-ban pár évre felfüggesztette a működését. 1990-ben tértek vissza, és azóta kisebb megszakításokkal aktívan zenélnek. Szigeti nemcsak zenészként, hanem zenei rendezőként, szerkesztőként és producerként is ismert, továbbá a hazai zenekiadás meghatározó alakja.

Takáts Tamás kezdetben a Fáraó, majd a Tinédzser zenekarokban játszott. Mindeközben lejárt a Kölcsey Gimnáziumba a dzsessz fiatal képviselőivel – köztük Dresch Mihállyal – jammelni. A Forma 1. nevű formációban ért profi zenésszé, majd ezután következett a Karthago zenekar. A későbbiekben erősítette a Senator és East együtteseket, és megalapította a Takáts Tamás Dirty Blues Bandet.

ITT megnézheted a több mint két órás beszélgetést.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink