13 állomásos ázsiai turnéra indult a Bohemian Betyars

2022. 10. 18.

A hazai a speed-folk-freak-punk nagykövetei eddig háromszor tartottak távol-keleti koncertkörutat Japán, Kína és Dél-Korea érintésével, illetve többször jártak a Zandari Festa Showcase Festivalon, ami az ázsiai piacra való betörés egyik legfontosabb mérföldköve.

Ázsia tehát nem teljesen idegen a betyárok számára, a korábbi turnék során pedig kifejezetten hasznos kapcsolatokat tudtak kiépíteni a térségben, sőt, a Japonicus nevű lemezkiadó gondozásában megjelent egy lemezük is Japánban. Hamarosan ráadásul az itthon tavaly kiadott Gubancos című albumuk is elérhető lesz a távol-keleti rágióban, és ennek a megjelenésnek ágyaznak most meg tizenhárom állomásos turnéjukkal.

Saját bevallásuk szerint az ismertelen világ és kihívás vonzotta őket először a kontinensre, és ahogy mondani szokás, minden kezdet nehéz - így első alkalommal a szöuli és sanghaji vad bulik után hatalmas kontraszt volt Japánban és Kínában néhol akár alvó embereknek játszani. Tanulva a hibából hamar elkezdtek egy japán szervezővel dolgozni, aki pontosan tudja, hol és hogyan lehet megfogni a Bohemian Betyars közönségét. A zenekar most két év kihagyás után tér vissza Ázsiába, ahol többek közt a demilitarizált zónában, a DMZ Peace Train fesztiválon is zenélnek majd. Az esemény célja, hogy megmutassa, a zene miként segíti leküzdeni a politikai nézetkülönbségeket, a gazdasági egyenlőtlenségeket és az ideológiai konfliktusokat, ahhoz, hogy közösen elérjük a szabadság és a béke végső állapotát. 

“Dél-Koreában például fellépünk egy Jarasum nevű jazz-fesztiválon, ahol furcsamód már korábban is jártunk. Nem igazán értettük, hogyan kerültünk oda, de idén visszahívtak, ami szuper visszajelzés. Lehet a mi zenénk Koreában jazznek számít?” - teszi fel a kérdést Mihályfi Máté gitáros.

De itt még nem ér véget a különleges koncertek sora - idén végre fellépnek az Asagari Jam fesztiválon is, ahol korábban a szupertájfun miatt meghiúsult a koncertjük, az éjszakát pedig egy óvóhelyen töltötték. Az esemény érdekessége, hogy a világhírű Fuji Rock (aminek idei headlinerek közt volt Halsey, Jack White és a Vampire Weekend) leányfesztiválja. Ezen kívül pedig több klubban megfordulnak majd, és a turnét a Fuji hegy lábánál található nagyobb városokban zárják. A korábbiakhoz hasonlóan most is biztosan újult erővel, rengeteg újszerű, jó vagy éppen bizarr élménnyel gazdagodva érkeznek vissza a hazai őszi klubszezonba, a halloweent pedig már magyar közönséggel ünneplik október 31-én a MORDÁI társaságában az Akvárium Klubban.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink