15 éves a Fonó Budai Zeneház

2010. 10. 15.

A Fonó civil kezdeményezésre jött létre, hogy elősegítse a magyar zenekultúra különböző szegmensei közötti kommunikációt, megbecsültséget szerezzen a néptánc, a népzene, a dzsessz és az ezeket ötvöző világzene számára. A három hónapon át tartó születésnapi buli nem a nosztalgia jegyében zajlik, inkább bemutatják mindazt, amit a kultúráról, az értékekről és önmagukról gondolnak.

Koncertet adnak olyan, a pályafutásukat épp ott kezdő zenészek, zenekarok, mint például október 17-én a Kusturica filmekből a világhír felé debütált Boban Markovic Orkestar, majd őket követi a világszerte elismert hegedűművész, Kathy Horváth Lajos. Azok is színpadra állnak, akiknek karrierjében fontos szerepet játszott a Fonó, mint az október 9-én fellépő Babos Gyuláéban, és azon az estén eljön a Dresch Quartet is, amely a bartóki népzenei hagyományt ötvözi a dzsesszel.

A „régiek” magukkal hozzák a fiatalokat is, akik talán a következő másfél évtized ünneplésekor nagy öregekként jelennek majd meg. Október végén a hónap zenei kínálatára a Makám zenekar teszi fel a koronát. Számaikban egyszerre hangzanak fel távol-keleti, afrikai, balkáni, kortárs és dzsesszdallamok egyaránt.
A zenekar alapítója, Krulik Zoltán számára a Fonó mindig is szerelem volt, mivel részt vett a koncertek, fesztiválok szervezésében, és zenészként, a Makámmal sokszor nyűtte a húrokat a Pajta, a nagyterem, a kávézó és még a régen volt Hangár színpadain. A sorozat kedvezményezettjei a diákok, akik érvényes diákigazolvánnyal 200 forintért válthatják meg belépőjüket az összes koncertre.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink