17 év után új Ámen lemez jelent meg

2015. 12. 16.

Pajor Tamás a 80-as évek budapesti underground-alternatív művészeti életének legendás, meghatározó alakja volt. Neurotic nevű zenekara az egyik első magyar punk együttes volt még gimnazista korában, majd huszonévesen teljesen egyedi, "posztpunk - pszeudo" utakra tért. A sex and drugs and rock'n'roll eszméinek legszélsőségesebb hirdetőiként élték is mindazt, amit képviseltek. Ők honosították meg Magyarországon a rap műfaját először, de Pajor Tamás szövegei, szellemi színvonaluk miatt, egyúttal a magyar irodalmi élet és magas kultúra részévé is váltak, számos sora azóta országosan szállóigévé, közmondássá vált, azóta befutott fiatal költők, slammerek, mint példaképüket emlegetik őt. Akkori dalai bekerültek az origo.hu válogatásában, a 80'- as évek, a hvg.hu toplistáján pedig minden idők legjobb magyar szerzeményei közé. Sokak szerint a mai alternatív zenei szcéna jelentős része az ő köpenyéből bújt elő. Bár az együttes tagjai - már akik még életben vannak - mára az ötvenes éveikbe léptek, a zenekar még a mai tinédzserek körében is kultikusnak számít. Pajor Tamás tevékenysége szintén útnyitó a holokauszt témájának a könnyűzenébe való adoptálásában. Ennek legismertebb produktuma, az egyfajta "holokauszt-himnusszá" váló Rosenberg Dani című alkotás, melyet a szerző közösen ad elő Bódi László Cipővel, Bródy Jánossal, Demjén Ferenccel, Koncz Zsuzsával és Somló Tamással. A dalhoz Koltai Lajos készített klipet, Kertész Imre Sorstalanság című regényének filmváltozatából. Pajor Tamás művészete semmiképpen nem kommerciális, mainstream pop, hanem a különböző divatokat rendre megelőző, avantgard, meglepő elemeket ötvöző és kultúrtörténeti hatásában erőteljes műfaj. 

 

Pajor Tamást, mint a deviancia legszélsőségesebb formáinak propagálóját, majd Istenhez fordulását Xantus János Rocktérítő című film mutatta be. Megtérését Jézus Krisztushoz, nem mindennapi pályáját, zsidó-keresztény identitását ugyanolyan radikálisan, életre-halálra megélve, mint régen az antikultúra szélsőségeit, mindmáig folytatja költői-szövegírói és előadói pályafutását. Az általa alapított műfajteremtő, első magyar keresztény rockz enekarban, az Amenben szerzőtársával Szentkirályi Györggyel együtt több újítással előzte meg a későbbi trendeket. Az Amen, kezdetben Dénes József "Dönci" zenszerző – hangszerelő - gitárvirtuózzal, egyedi hangzású alter és hard rock elemekkel dúsított rhythm and blues zenét játszott. Ezt narrálta Pajor Tamás szerethetően. A következő években egyre nagyobb mértékben elmozdultak a rap, a funky, helyenként az igényes szintipop és a disco irányába. A dalok szövegvilága a "Nyugatos" pesti kávéházi költészet legjobb hagyományait hozzák be a mai posztmodern rockdal szövegírásba. A gyakran utánozhatatlan szójátékokban testet öltő társadalomkritika éppúgy jellemzi, mint a néhol szívfacsaró lírikus láttatás. Mindezt pedig egy spirituális - apokaliptikus - prófétikus szemléletmód fűzi egybe. Az Amen 2014 január 10-én adott 25 éves jubileumi mega koncertet a Hit Park-ban, nyolcezer fős közönség előtt. A zenekar 17 év után jelentkezik új albummal, amelynek címe: Fénykor.

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink