2012-ben Szombathely a „Magyar dal fővárosa”

2012. 04. 18.

Eger 2010-es és Nyíregyháza 2011-es nagy sikerű bemutatkozása után a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. 2012-ben is meghirdette a Magyar dal fővárosa pályázatot. A kiírás szerint a pályázaton Budapest kivételével bármelyik magyar település részt vehet, amennyiben vállalja, hogy egyedülállóan sokszínű, izgalmas és színvonalas zenei programmal ünnepli a Magyar Dal Napját, vállalja a rendezvény politikamentes megszervezését, és biztosítja annak pénzügyi hátterét. Ez utóbbi kitétel több vállalkozó település számára problémát jelentett, ezért az idei pályázatra mindössze két város, Hévíz és Szombathely adta be terveit.

Szombathely harmadszorra pályázta meg a címet, és bár eddig nem nyerte el, minden évben sikeres Magyar Dal Napja programot valósított meg a település. A neves előadókból és szakemberekből álló szakmai kuratórium tagjai örömmel fogadták, hogy a szombathelyi szervezők ismét ringbe szálltak a címért, és 2012-ben is komoly erőket mozgatnak meg annak érdekében, hogy a város színvonalas programmal ünnepelhesse a Magyar Dal Napját. A műfaji sokszínűséget, a dalszövegek fontosságát, valamint a zene és társművészetek kapcsolatát hangsúlyozó programterv szerint az idén már szombaton elkezdődik a „ráhangolódás”. A felvezető napon egyebek között magyar koncertfilmeket láthat a közönség, és baráti eszmecserére hívja a város a legkiválóbb magyar dalszövegírókat. Vasárnap két színpadon zajlanak majd az események. A délelőtt a gyerekeké, délután-este pedig fellépnek a város leghíresebb zenekarai, a Lord, az Ocho Macho és az Anima Sound System. A műsorba meghívást kap a két korábbi dalfőváros, Eger és Nyíregyháza egy-egy jeles zenekara, a Kerekes Band és a Jurij, de a tervek szerint ott húzza a Csík Zenekar is. A város aznap zenére ébred, a járókelők meghallgathatják, hogyan szólnak a dalok élőben egy mozgó teherautó platójáról, de lesz osztálydal-pályázat is, amelyen a város minden iskolája részt vehet. A Magyar Dal Napja minden helyi eseményéről beszámol majd a Rádió Szombathely, ahol szeptember 9-én csak magyar dalok szólnak. A programot a hagyományokhoz híven Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója nyitja meg.
Nagyszabású, ötnapos rockfesztivál zárónapja lesz majd a Magyar Dal Napja Hévízen. A lelkes szervezők sokszínű, izgalmas tervet nyújtottak be, ám formai hibák miatt sajnos pályázatuk alulmaradt Szombathellyel szemben. A Magyar Dal Napja szervezői bíznak abban, hogy a város ennek ellenére kitart elképzelései mellett, és Hévíz az idén is izgalmas színfoltja lesz a szeptember 9-én megrendezésre kerülő országos programsorozatnak.
A Magyar Dal Napja immár az egyik legnépszerűbb hazai zenei esemény. Négy éve öltött országos méreteket, és 2011-ben már az ország 40 színpadján, közel hatvanezer néző előtt zajlottak a programok.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink