25 éves a Ghymes - Jubileumi és lemezbemutató koncert

2009. 01. 08.

Kicsit szokatlan időpont ez egy nagy budapesti Ghymes-koncerthez, hiszen arra általában két héttel korábban, karácsony környékén szokott sor kerülni, nem pedig így az új év elején. Az ünnepi hangulat azonban így is meglesz, hiszen ezen az estén üli huszonötödik születésnapját a felvidéki világzene-együttes.


Nem akármilyen lendületben éri ez a tekintélyt parancsoló évforduló a Szarka fivérek zenekarát. Sok más csapattal szemben ugyanis a Ghymes nem lassított a tempón, hanem még aktívabb is, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt - a lemezkészítés terén legalábbis mindenképpen, hiszen az elmúlt időben évről évre új albummal jelentkezett. Mivel a tendencia nem tört meg 2008-ban sem az Álombálom című anyagnak köszönhetően, szokás szerint lemezbemutatóként is funkcionál majd ez az este, amelynek fényét természetesen vendégek - jelesül Fábry Sándor, valamint a Honvéd Táncszínház és a Budapesti Ifjúsági Kórus tagjai - is emelik.

Egyszóval minden adott ahhoz, hogy a papírforma szerinti, nagy sikerű koncertre kerüljön sor, ami nem is csak az elmúlt, hanem az elkövetkező negyedszázadot is ünnepli majd. Hiszen ahogy Szarka Tamás fogalmaz: "Az új - a következő 25 évük is ott, azon az estén, abban a muzsikában születik majd erre a világra. Aki ott lehet, bábája lehet."

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink