308 zenekar jelentkezett az Induló Előadói Pályázatra

2018. 08. 08.

Ötödik alkalommal jelent meg az Induló Előadói Alprogram pályázati felhívása július elején. Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma ez alkalommal is olyan formációk jelentkezését várta, amelyek legfeljebb egy lemezzel és minimális rádiós játszással rendelkeznek, ugyanakkor van színpadi, koncertezési gyakorlatuk. A zenekarok és egyéni előadók augusztus 6-án éjfélig tölthették fel pályázatukat – benne legfeljebb három saját dallal – a Nemzeti Kulturális Alap rendszerébe. A megadott határidőig 308 pályázat érkezett.

A beérkezett pályázatok feldolgozása az NKA Igazgatóságán elkezdődött. A Hangfoglaló Program Kollégium tagjai legkésőbb augusztus 20-áig minden érvényes pályázati anyagot megkapnak, így a szeptember 8-ai kollégiumi ülésen dönthetnek arról, melyik formációkat hívják be a meghallgatásra. Az előző években 80-100 formáció kapott lehetőséget arra, hogy szakmai zsűri előtt, élőben is megmutassa magát. A meghallgatásnak ismét az A38 Hajó nagyterme ad majd otthont, 2018, október 12. és 15. között.

A meghallgatás zsűrijét idén is tizenöt szakmabeli alkotja majd: fesztiválszervezők, klubvezetők, kiadók, menedzserek, korábbi támogatottak. A zsűri előtt minden formációnak két-két dalt kell élőben előadnia, ami alapján a szakemberek javaslatot tesznek a Kollégiumnak az ötödik évad támogatott zenekaraira. A Kollégium várhatóan október második felében hozza meg döntését, és a tervek szerint november 5-én hirdeti ki, mely zenekarok és előadók kapnak 2-2 millió forintos támogatást minimum öt új dal rögzítésére, egy hanghordozó kiadására, videoklip készítésére és promócióra.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink