30Y Brass n’ Roll – Szentimentálé másként a Dürer Kertben

2013. 08. 19.

 Augusztus 31-én a 30Y zenekar lép a Dürer Kert Kertszínpadára, méghozzá, az izgalmasnak ígérkező Szentimentálé anyagával, de ezúttal egy kicsit másképpen, mint ahogy az eddigi néhány alkalommal tették azt. Hogy miben különbözik ez a Szentimentálé, a többitől? Mint minden fellépésük, más és más módon épül fel, az előadás helyszínéhez igazítva. Az eddigi helyszínek bizonyos szinten kötött lehetőségekkel szolgáltak, viszont a Dürer Kert jóval több játékra és szabadságra ad lehetőséget; a színpadot és a közönségteret is egy érdekes játéktérnek foghatjuk fel, amelyben a 30Y zenekar és a vendégzenészek közösen alkotják meg a Brass n’ Roll fogalmát. A zene most poposabb köntösben lesz tálalva, a kiemelt vendégzenekar pedig a Symphonic Brass Quintet (akik tavaly már bemutatkoztak a Dürerben), további vendégek: Csalló Roland (klarinétművész), Szűcs Krisztián Qka (trombitaművész), Egyedi Péter (Óriás, IHM – gitár, ének).  A vizuál szintúgy eltérő lesz, hiszen reflektál az adott helyre és az adott zenei kontextusra és annak megfelelően alakítja ki azt a látványvilágot, ami megjelenik a koncerten. (A projection mapping technológával dolgoznak, melynek a lényege, hogy az adott felületen különböző tereket tud képezni!)


MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink