315 induló zenekar és 116 klub pályázott

2017. 08. 10.

Augusztus 4-e éjfél volt a határideje az Induló előadói, valamint a Klubtámogatói alprogramokra, és azok keretében elnyerhető támogatásokra kiírt pályázatok beadásának. Utóbbira a vidéki, a fővárosi, valamint a határon túli klubok összesen 116 pályázatot nyújtottak be a Nemzeti Kulturális Alaphoz, de a korábbi évek tapasztalataival összhangban az induló zenekarokat támogató pályázatra nagyságrendekkel többen jelentkeztek.
„Negyedik alkalommal hirdettük meg az induló előadói alprogram pályázatát, és a Cseh Tamás Program történetében a második legtöbb, összesen 315 jelentkezés érkezett. Ez nekem azt mutatja, hogy még mindig nagyon fontos az kezdő formációk támogatása, van létjogosultsága a CSTP-nek és ennek az alprogramnak is” – közölte Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője, aki hozzátette: „a klubok esetében nem okoztak meglepetést a számok, általában ennyi érkezik ezekre a felhívásokra”.
A Cseh Tamás Program negyedik évadára összesen 625 millió forint áll rendelkezésre. A már említett két alprogram pályázataira összesen 235 millió forintot szán a kollégium, 195 milliót a klubokra, 40 milliót az induló előadókra.
A támogatásban részesülő klubok továbbra is olyan belépőjegyes koncertekre kaphatnak támogatást, ahol élőben lesznek hallhatók a magyar formációk. Az elnyert forrás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát pedig az adott koncertek promóciójára fordíthatják.

Az Induló előadói alprogram leendő nyertesei is a korábbi évekhez hasonlóan költhetik majd el a támogatásukat, így minimum öt új dal profi rögzítésére, egy hanghordozó fizikai megjelentetésére, egy videoklip elkészítésére, saját promóciójukra, illetve egy lemezbemutató koncertre fordíthatják a Cseh Tamás Programtól kapott forrást.
„Először az induló előadói alprogram pályázatait dolgozza fel az NKA Igazgatósága, akik folyamatosan adják át a kollégiumi tagoknak a formailag elfogadható pályázatokat, illetve a pályázó zenekarok dalainak a linkjeit. A tervek szerint szeptember első hetében dönt a kollégium arról, hogy kiket hív be a meghallgatásra. A meghallgatás várhatóan október első hetében lesz az A38 hajón, de az oda bekerülőket a CSTP Programiroda időben értesíti” – mondta Bajnai Zsolt.
A klubos pályázatok feldolgozása szeptemberben várható. A kollégium azt tervezi, hogy ezekről az induló előadói pályázat meghallgatását követően, október második hetében dönt, és a korábbi három év hagyományainak megfelelően október végén hirdeti ki a négy pályázat eredményét.

Forrás: Csehtamasprogram.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink