3Sti Hurrá! - Átugrom a Napot. Egy évtizedikig érlelt anyag.

2022. 09. 10.

A zenekart 1987-ben alapította meg Horváth-Jeges Zoltán (Soultain), igaz, csak fejben, és évtizedekig ott is élt, alkotott és működött a zenekar. 

Dalszövegek és dallamok, dalok, versek születtek folyamatosan, az alapító pedig - zeneileg - dobos életét élte, számtalan zenekarban, az alkotás és a színpad izgalmáért. 

Mindig vonzotta a groteszk, a képszerűség a dalszövegekben és a zenei témákban egyaránt. Költői háttere erős támaszt ad a dalszövegekben, dobos múltja és jelene a ritmikában.

A szerző széles fogyasztási sávból táplálkozik: Nena, New Model Army, Alphaville, Kortársak, Barbaro, Depeche Mode, Hobo Blues Band, Edda, Első Emelet - a blues, a jazz, a hard rock, a punk, az alternatív, a népzene, a templomi zene. 

Mindig a saját dallamvilága mozgatta, igy 2012-ben Végh Attilával, Bori Györggyel (Holdon macska zenekar), Dobos Ferenc billentyűssel, Varga Attila basszusgitárossal összepróbáltak három dalt. Itt derült ki, hogy az évtizedek óta fejben hallgatott dalok mennyire meg tudnak szólalni. 

2015-ben úgy döntött, a dob melle kézbe veszi a többi hangszert is, és lassan, autodidakta módon tanulva a hangszereket, elkezdte feljátszani a dalait. Ugyanebben az évben jelent meg első verseskötete Szódát legelni éhesen címmel (Publio kiadó). A szerző második kötete kiadás előtt áll, verseit a Garabontziás újság számos alkalommal jelentette meg. 

Eddigre kiderülhetett: egyszemélyes zenekarról van szó. 

2021-ben született meg az első lemez igénye. A munkálatok 2022 februárjában fejeződtek be. A szerző játszik az összes hallható hangszeren. 

Minden dal valakinek íródott a lemezen: a Végtelen, végtelen a szerző a feleségének írta, a Holdsugarat kislányának, a Januártt és a Baratomot Végh Attila barátjának írta, a Dreamkillerben (angol nyelvű szöveg) saját félelmeivel beszélget, azt megszemélyesítve, a Veréb és a Légörvény pedig az alternatív-groteszk iránti vonzódásból született. 

Érezni, képpé varázsolni, zenében elmondani. Régi vágású, mégis új, zenei megfogalmazásában finoman lázadó alapállású, különleges hangzású zenei anyag. 

ITT tudod letölteni, ITT pedig megtalálod az ismert platformokon.

A képen a szerző a kislányával, aki az egyik dalban vokálozik, és a bakeliten is megjelent lemezzel.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink