50 amerikai egyetemi rádió tűzte műsorára a VHK dalait

2021. 10. 31.

Amíg Magyarországon tudomást sem vett róluk a média, addig 50 amerikai egyetemi rádió játszotta a dalaikat, turnéztak Finnországban, Hollandiában Németországban és Angliában. Mindez a Vágtázó Halottkémekkel történt a ’90-es évek elején, amikor megjelent máig legnépszerűbb albumuk, az A semmi kapuin dörömbölve. A zenekar vezetője, Grandperre Attila november 4-én a Lemezjátszó Classic-esten mesél a dalokról és az akkori korszakról. 

Az " A semmi kapuin dörömbölve" a Vágtázó Halottkémek harmadik nagylemeze. 1992-ben jelent meg az amerikai Alternative Tentacles gondozásában, ami a Dead Kennedys énekese, a punklegenda Jello Biafra kiadója. Az anyagot a zenekar német menedzserének javaslatára egy eindhoven-i hangárban vették fel, majd Mándoki László münchen-i stúdiójában keverték. A lemezen olyan legendás szerzemények sorakoznak, mint a Hunok csatája, az Aláírhatatlan történelem vagy a Botrányos probléma.

- A dalok népszerűségét jól jellemezte, hogy amikor a Chapman Egyetemen kvantumbiológiát oktattam, és a klasszikus zenével foglalkozó professzor átkísért egy másik épületbe, beszélgetni kezdtünk. Szóba került a VHK, és kérdeztem tőle, hogy hallott-e róla. Mire azt válaszolta, természetesen, a Hunok csatáját mindenki ismeri – idézte fel a történteket Grandpierre Attila.

Bár a magyar média nem vett tudomást a zenekarról, a 90-es évek elején 2-3000 fős koncerteket adtak Budapesten. Mindeközben nyugaton már komoly kultusszal bírt a zenekar: Angliában Henry Rollins-szal turnéztak, játszottak több európai országban, New Yorkban a „New Music Seminar”-on zenéltek, és A semmi kapuin dörömbölve lemez dalait 50 amerikai egyetemi rádió műsorára tűzte, több adó rotációban. 

- Ahányszor meghallgatom a lemezt, mindig meglepődöm, hogy mennyi erőt és leleményességet hordoz magában - fogalmazott Grandpierre Attila. - Egyetlen célunk volt a megírásakor, hogy örök érvényű zenét hozzunk létre.
A lemezről bővebben is mesél Grandpierre Attila november 4-én a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol az albumot meghallgathatja a közönség az énekessel. Az est házigazdája Horváth Gergely lesz, a program a Lemezjátszó Classic-sorozat része. 

Az eseményt a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében szervezik meg.

A Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/1039696530186717?active_tab=about
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink