50 millió forintos előzenekari pályázat

2018. 09. 10.


Az induló előadók és a klubok számára kiírt pályázatok után újabb forrás vált elérhetővé az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program ötödik évadában: az Előzenekari Alprogram keretében olyan együttesek pályázhatnak, akik koncertjeiken könnyűzenei műfajú, élőben megszólaló előzenekarokat léptetnek fel. Az NKA honlapján keresztül október 24-ig várják a pályázatokat.
Már a Hangfoglaló Program első évében egyértelmű volt, hogy a könnyűzenei támogatási rendszerben szükség van olyan forrás elkülönítésére, amelyből a már befutott magyar zenekarok kezdő formációkat vihetnek magukkal a turnéikra. A Program ezzel szerette volna a „nagyzenekarokat” egyfajta edukációs és mentori tevékenységre ösztönözni, miközben a még tapasztalatlanabb előadóknak lehetősége nyílik tanulni és az ismertségüket növelni.

Az eddigi négy év során 250 millió forintot meghaladó összegű előzenekari pályázatokból több mint 1500 koncert valósulhatott meg. A begyűjtött tapasztalatok és pozitív visszajelzések alapján az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma az ötödik évadra is meghirdette az előzenekari pályázatot. Ebben az évadban 50 millió forint áll rendelkezésre, melyből egy pályázó maximum kétmillió forintot igényelhet 2019-ben megvalósuló turnékra.
A pályázati kiírásra olyan könnyűzenei műfajba sorolható, élőzenét játszó előadók jelentkezhetnek, akik főzenekarként megvalósított koncertjeiken vagy turnéikon szintén könnyűzenei műfajba sorolható, élőzenét játszó előzenekarokat léptetnek fel. Fontos emellett, hogy a pályázók igazolhatóan képesek legyenek koncerttermek megtöltésére, és a pályázat keretében legalább hat állomásos turnét szervezzenek, amelyeknek minimum a fele csak belépőjeggyel látogatható.
Az elnyert támogatás minimum felét ezúttal is közvetlenül az előzenekar költségeire kell fordítani, míg a fennmaradó részt a turné promóciójára költhetik a zenekarok. A pályázatok benyújtására – amelyre az NKA honlapján keresztül van lehetőség – egy hónap áll rendelkezésre, a beadási határidő 2018. október 24., éjfél.

Forrás: Hangfoglalo.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink