500 fő alatt zárt térben is lehet koncertet tartani!

2020. 06. 18.

285/2020. (VI. 17.) a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló Kormány rendelet szerint megszűnnek bizonyos korlátozások. Az új szabályok szerint mától lehet koncertet és diszkót szervezni nyílt vagy zárt helyen is, akkor, ha a résztvevők száma (ideértve mindenkit, tehát a fellépőket, a technikai csapatot, a pultosokat is) nem haladja meg az 500 főt.
Emellett szabadon megtartható minden színházi, cirkuszi előadás és ültetett koncert, műfajtól függetlenül.
A szerda éjjel megjelent kormányrendelet: pontos szövege: 

A zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott, a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet szerinti zenés, táncos rendezvény (a továbbiakban: rendezvény) – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől – abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma – beleértve az ott foglalkoztatott személyeket – egy időben nem haladja meg az 500 főt.

A kormányrendelet megnézhető ITT.

Az EJI oldalán található tájékoztató útmutatást ad az előadóművészeknek a vészhelyzet után jogszabályokról. Többek között

A KATA törvény szabályai szerint adózó azon egyéni vállalkozók, betéti társaságok /Bt./, közkereseti társaságok /Kkt./ (a továbbiakban: „vállalkozások”), amelyek előadó-művészet tevékenységet, illetve előadó-művészetet kiegészítő tevékenységet folytatnak, és amelyek 2020. februárjában már a KATA szerint adóztak 2020. március, április, május és június hónapjaiban mentesülnek a KATA megfizetése alól (a mentesüléshez nincs szükség arra, hogy e tevékenységeket az adózó főtevékenységként folytassa).

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink