54 induló zenekart hallgatnak meg a CSTP keretében

2016. 09. 21.

A Cseh Tamás Program Induló Előadói Alprogramjának harmadik évadában pályázó 274 formáció közül 54 zenekar és előadó kapott meghívást arra a meghallgatásra, amelynek végén eldőlhet, kik kapnak 2 millió forint támogatást.
A CSTP Induló Előadói Alprogramjának idei pályázatára, a megadott határidőig 274 formáció jelentkezett. A pályázóknak az NKA által előírt adatlapok és dokumentumok mellett három dal hang- vagy képanyagát is be kellett küldeniük. Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma ezek alapján választotta ki azt az 54 formációt, amelyeket elvileg támogathatónak ítélt.
– A kollégium tagjai valamennyi pályázó anyagát meghallgatták. A szeptember 19-én tartott kollégiumi ülésen pedig szavazással döntöttünk a továbbjutásáról. A szeptember végi meghallgatásokra azok kaptak meghívást, akik a négy kollégiumi tag közül legalább háromnak a tetszését elnyerték – mondta el Bajnai Zsolt, a kollégium vezetője.
A zenekarok és énekesek meghallgatását szeptember 27- 29. között rendezik a budapesti Akvárium Klubban. A továbbjutott formációknak két dalt kell élőben eljátszaniuk az Akvárium KisHalljának színpadán, hattagú zsűri előtt. A pályázók beosztása jelenleg is zajlik, miként az összesen közel ötven zsűritag felkérése is.


- A korábbi évek zsűritagjait, mentorait illetve olyan szakembereket kérünk fel zsűrizni, akikkel a Cseh Tamás Program két évében már dolgoztunk együtt – tájékoztatott a kollégium vezetője. – A zsűri pontozással mond véleményt a fellépőkről, így a harmadik nap végére feláll egy sorrend, amiről a kollégium október 11-én dönthet. Tavaly elfogadtuk a zsűri sorrendjét, annyi kiegészítéssel, hogy 25 helyett 30 formációt támogattunk. A bejutott zenekarok anyagait meghallgatva idén se zárom ki ennek a lehetőségét.
Bajnai Zsolt hozzátette, hogy a kollégium döntését október 27-én, ugyancsak az Akváriumban fogják kihirdetni, a támogatott vidéki klubokkal együtt. A kihirdetésig az induló előadók mellett dolgozó mentorok személyéről is dönt majd a kollégium, így novembertől a Cseh Tamás Program harmadik évadának induló előadói is elkezdhetnek dolgozni legalább öt új dal rögzítésén, egy új videoklip elkészítésén, saját promóciójukon és lemezbemutató turnéjukon.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink