600 fényévnyi távolságból megérkezett a zene

2019. 10. 08.

Négy iskolai zenetanár két évvel ezelőtt lement egy próbaterembe, hogy mindenféle kötöttség nélkül zenéljenek egyet. Aztán egy esztendeig lényegében ki se dugták az orrukat a helyiségből. Írták a dalokat, majd a semmiből megnyerték az ország legnagyobb tehetségkutató versenyét. Az Antares – mert így hívják őket – nagy szakmai érdeklődés mellett október végén jelenteti meg debütáló nagylemezét.

Az Antares a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, tőlünk körülbelül 600 fényévnyi távolságra van. Az Antares csillag az amatőr és a hivatásos csillagászok egyik érdekes célpontja, az Antares zenekarban pedig megvan a potenciál, hogy a fúziós és fifikás zenék kedvelőinek váljon nagy kedvencévé. Az együttes lényegében a semmiből robbant be, amikor 159 indulóból megnyerték idén Budapesten a Fülesbagoly Tehetségkutató Special könnyűzenei versenyt. Bár a négy muzsikus már két éve elkezdett dalokat írni, de legelőször tavaly decemberben mutatkoztak a közönség előtt. Addig szigorúan hetente kétszer próbáltak, dalokat szereztek, gyúrták a témákat. A kemény munka eredménye meglett, mivel a nagyszabású versenyt megnyerték. A zsűriben ülő Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára a döntőben annyit mondott, hogy „24 éve foglalkozom tehetségkutatással, és ti vagytok, akiket kerestem”.

Az Antares zenéjének gerincét a progresszív rock képezi, de mivel a négy zenész - Kolosai Ferenc ének/basszusgitár, Dér Dávid billentyű, Kovács Botond gitár, Pap Dávid Page dob - négy különböző zenei vonalról érkezett, dalaikban sok minden fellelhető, többek közt a jazz, a hip-hop, a funky, a pop és a 70-es évek rockja. Az együttes tagjai a bennük rejlő tudást igyekeznek is átadni zeneiskolai keretek között, - s mint mondják - egy kultúrára éhes generációt szeretnének kitermelni. A dobosuk az oktatás egy másik területén is aktív: figyelemzavaros és hiperaktív gyerekeknek segít hetente két alkalommal zenei foglalkozásokkal beilleszkedni a hétköznapokba.
Az Antares első lemeze október 24-én jelenik meg CD-n és az online boltokban, aznap pedig koncerten is bemutatják a dalokat Budapesten, a Trip Hajón.

A lemezbemutató Facebook-eseménye:
https://www.facebook.com/events/1035239200140481/

Antares: Become A Man videó:
https://www.youtube.com/watch?v=T-hEILu8P4c 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink