'69-es hangulat Kalákával és az 1-ső Pesti Rackákkal

2017. 11. 19.

Persze, ők maguk is legendák, hiszen a Kaláka egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet remekeinek megzenésítésével; nem beszélve a Rackákról, akik a magyar népzenét páratlanul ötvözik az amerikai countryval és blueszal. Kezdetben azt gondolták, hogy csupán egyetlen albumot vesznek fel, de úgy belejöttek, hogy kettő lett belőle, így aztán ikrekként tekintenek nashville-i kalandozásuk szüleményeire. Előbb a Rackák - a koncertjeiken már kiforrott - számait vették fel, aztán Racka-kísérettel a Gryllus testvérek szerzeményeit - Kiss Anna, Kányádi Sándor, Weöres Sándor és Szepesi Attila verseivel. Az utóbbi menetbe steel gitárjával az amerikai Russ Pahl is beszállt, Gryllus Vilmos Fender Telecasteren és Gibson gitáron játszott, úgyhogy - Ferenczi György elmondása szerint - kimondottan '69-es hangulat kerekedett. Azzal az elragadtatottsággal, amely a Kaláka megalakulását és a woodstocki fesztivált jellemezte 1969-ben. Amit november 24-én megosztanak a Müpa közönségével.

Közreműködik:

Gryllus Dániel - ének, citera, furulya, klarinét
Gryllus Vilmos -ének, gitár (Fender Telecaster)

1-ső Pesti Rackák:
Apáti Ádám - ének, basszusgitár, zongora
Bizják Gábor - ének, kürt
Ferenczi György - ének, hegedű, szájharmonika
Jankó Miklós - ének, dob
Pintér Zsolt - ének , mandolin

Vendég: 
Aaron Till (USA) - hegedű, gitár, mandolin

A koncert Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/249461922125703/

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink