80 nap alatt a PLÁZS körül

2017. 08. 30.

Nyolcvan nap, hatvan party és koncert, összesen 162 ezer látogató: ez a siófoki PLÁZS idei mérlege, számokban. A tavaly küllemében és tartalmában is megújult siófoki PLÁZS új minőséget hozott a "balatoni nyár" fogalmában, egyedi, fehér homokos strandjával, minőségi szolgáltatásaival, a nappali és esti programjaival hamar Siófok kedvenc strandjává vált. A PLÁZS tulajdonosai azonban nem elégedtek meg ennyivel: olyan helyszínt álmodtak meg, ami nem csak pihenést és szórakozást nyújt a vendégeinek, de több ingyenes koncerttel is kedvez a helyi lakosoknak. Mindezen túl minden évben gyűjtést is rendeznek egy-egy helyi intézmény, szervezet munkáját segítve a befolyt összeggel. Idén a szezont a TNT jótékonysági koncertjével zárták, ahol több mint egymillió forintot gyűjtöttek a Siófoki Állatvédő Alapítvány számára.

Egyedülálló a PLÁZS abban is, hogy jövőre már egyedi strandbútorok fogadják a látogatókat. Az idei szezon elején ugyanis egy pályázatot hirdettek, melyben tervezőművészeket, formatervezőket, designereket, építészeket, belsőépítészeket, design stúdiókat, szakirányban tanuló diákokat buzdítottak az ország legnagyobb fehérhomokos strandjának szervezői, hogy tervezzék meg a "jövő strandbútorait". A nyertes pályamunkák 2018 nyarán már ott díszelegnek majd a PLÁZSon. Nem véletlen hát, hogy a PLÁZS egyre népszerűbb, a mintegy 80 nap alatt összesen 162 ezer látogatót vonzott, ez 12 ezerrel több, mint tavaly. A kínálatában pedig volt 9 nappali DJ Party, 15 koncert, a Halott Pénztől a Wellhellón át, Majkáékig, és 36 esti party is szórakoztatta a nagyérdeműt, köztük egy hagyományteremtő "minifesztivál", a 24 órás ONEDAY Electronic Fest, amin nemzetközi sztárok is felléptek és mintegy 7000 ember érkezett szerte az országból.

A zenei programok mellett a sport és egyéb kulturális események is nagy népszerűségnek örvendtek, a szervezők tervei szerint jövőre ezek számát növelni fogják. A zenei programok terén pedig, amellett, hogy továbbra is sorjáznak majd a nagy, élő koncertek a balatoni holdfényben, jövőre még több elektronikus buli vár minket a nyári ellazulás epicentrumában, a siófoki PLÁZSon.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink