A 75 éves Darvas Ferenc színházi dalai

2022. 01. 08.

Darvas Ferenc a legtöbbet foglalkoztatott színházi zeneszerző, aki alkalmi együtteseivel sokszor előadóként is közreműködik a produkciókban. Számos filmhez, tévé- és rádiójátékhoz komponált zenét. Zongorarögtönzéseivel a némafilmek világát elevenítette meg több múltat idéző mozielőadáson.
Elismert zongorakísérő. Többek között Csákányi Eszter, Koltai Róbert és Eszenyi Enikő partnere.

A közismert zongorista, zeneszerző és színházi zenész tavaly töltötte be 75. évét. Az évfordulóhoz kapcsolódóan megkezdődtek a „Te vagy a legjobb ötletem” című album munkálatai, amelyen Darvas Ferenc Várady Szabolcs szövegeire írt színházi dalaiból hallhatunk majd egy válogatást. 

Ezek a dalok eddig még sehol sem jelentek meg, Darvas Ferenc jellegzetes zongorajátékéról is alig-alig készült igényes stúdiófelvétel, és az előadásokban szereplő színészek hangja is jobbára csak a nézők emlékezetében él.  Így a várhatóan 2022 tavaszára elkészülő album több szempontból is hiánypótló. Egyszerre verslemez, színészlemez, szerzői lemez és verseskötet – mivel a dalszövegek nyomtatásban is olvashatóak lesznek a fizikai és letölthető formátumban egyaránt megjelenő CD mellékleteként.

A dalok nagy részét színészek adják elő: Lázár Kati, Csákányi Eszter, Roszik Hella, Mácsai Pál, Katona László és Sipos György, további dalokban közreműködik maga a szerző és két fia, Darvas Benedek és Darvas Kristóf is, és hallható lesz az alternatív zenei világból ismert Ujj Zsuzsi, valamint Szakál Tamás hegedűs-énekes. A zenekar tagjai: Darvas Ferenc – zongora, Darvas Kristóf – zongora és harmonika, Takács Szabolcs – bőgő, Herboly László – dob, Petz Bálint – gitár, Szakál Tamás – hegedű. Zenei producer: Darvas Kristóf.

Most a Dalok.hu terjesztésében megjelent a „Ne nézz rám - 7 frivol színházi dal Várady Szabolcs szövegeire”. A tavaszra várható teljes album előfutára.

Nemrég nyilvánossá vált Darvas Ferenc zeneszerzői Facebook oldala is, ahol a szerkesztők folyamatosan várják a dalairól, fellépéseiről bárhol, bármikor készült fotókat, videókat. A zeneszerző Youtube csatornáján pedig láthatunk egy werk sorozatot, amelyben felelevenedik a felvételek hangulata, a résztvevők nyilatkoznak a szerzőről.
Az albumot ITT tudod letölteni.
Az ismert zenei platformokon pedig ITT találod az elérhetőségét.

Forrás: Színház Online, Wikipedia.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink