A Halmos Béla Program őszi pályázati ciklus eredményei

2020. 01. 28.

Kiderültek az őszi pályázati ciklus eredményei! A korábbi évek után idén is előtérben volt hazai örökségünk külföldre történő exportálása, nevezetesen népzenei szólisták és együttesek, illetve külföldi koncerthelyszínek nyújthattak be pályázatot külföldi országban megrendezésre kerülő koncertek, turnék megvalósítására. Ezzel kapcsolatban a Kuratórium az alábbi közleményt tette közzé.

A Halmos Béla Program Kollégiuma legutóbbi pályázati felhívására összesen közel négyszer akkora összegű pályázati igény érkezett be, mint amekkora pályázati keret a Kollégium rendelkezésére állt. Emiatt a legtöbb esetben olyan döntés született, melyben a pályázók által igényelt összegnél jóval kevesebb támogatást tudott csak megítélni a Kollégium.Felhívjuk ugyanakkor pályázóink figyelmét arra, hogy az NKA pályázati rendszerén keresztül -indokolt esetben- van lehetőség az eredeti pályázat módosítására, kérelem benyújtásával. A kérelem benyújtásának részletes módja itt olvasható. A pályázati eredmények a Halmos Béla Program honlapján és az NKA oldalán érhetőek el.

Hogyan Womexelj? címmel február 19-én zenei felkészítő workshopot szervez a Hangvető, a Hagyományok Háza és a Halmos Béla Programiroda a budapesti Womexhez kapcsolódóan. Az idei Womexre március 13-ig jelentkezhetsz; egyebek mellett ehhez is segítséget nyújt a magyar és külföldi szakemberek útmutatása a workshopon. Megmutatják, hogyan érdemes pályázni a showcase fesztiválokra, magyar és külföldi szakemberek segítenek a pályázatok és kommunikációs anyagok összeállításában, a korábbi Womexeken szereplő magyar zenészek pedig beszámolnak a tapasztalataikról. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékotokat 2020. február 15-ig várják a registration@hangveto.hu email címre.


A részletes programot a Facebook-eseményben találjátok.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink