A hazai könnyűzenei képzés

2019. 12. 16.

Az érdeklődők tíz témába vágó előadást hallgathattak meg a debreceni Ifjúsági Házban, ahol egyébként a társszervező Rocksuli 2011 óta építgeti számos oktatóteremmel felszerelt, közel négyszáz tanulót oktató bázisát.

A konferencia első blokkjában jól működő képzőhelyek esettanulmányszerű bemutatásaira került sor, így elsőként a házigazdák, Balogh Péter Miklós, a Rocksuli vezetője és az 1980-as évek végén külföldi tanulmányútjai után az intézményt megalapító Vincze Béla beszéltek a négy városban is működő, közel 800 diáknak pop-rock zenét tanító hálózatról. Pap Tibor egy vadonatúj képzőhelyről tartott előadást, a tatai Peron Tehetségközpontot képviselve, majd Ősze Gergely Ausztriai könnyűzenei képzés formuláiról adott részletes ízelítőt, miután ő maga is Bécsben szerzett diplomát, és jelenleg is több ausztriai intézményben oktat dobot.

 

A következő szakasz a könnyűzenei oktatás hátterét igyekezett boncolgatni. Először Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója Debrecen város könnyűzenei koncepciójának kidolgozásáról adott hírt, amelyet éppen a konferencia napján szavazott meg a helyi önkormányzat, így jövőre a vidéki városok között egyedülálló módon, könnyűzenei szolgáltatópont fog nyílni az Ifjúsági Házban. Ezt követően a Hangfoglaló Program elmúlt két évben zenészek és szakember körében végzett kutatásokról és azok eredményeiről számolt be Altschach László, a winwinwin Kutató és Tanácsadó Kft. vezetője. A hatalmas téma és a rendelkezésre álló idő csak egy-egy eredmény felvillantására volt elegendő, de kiderült például, hogy a közművelődési intézmények jelenleg szinte egyáltalán nem érzik feladatuknak próbatermi lehetőségeket biztosítani helyi zenekaroknak. Az etapot Dominus Ákos zárta, aki a Musinc projektjét mutatta be, amely a közösségi zenész fogalmát tisztázza, vagyis egy olyan szociálisan érzékeny könnyűzene oktatói közeget, amelynek célcsoportja a hátrányos helyzetűek, vagy épp az idősotthonok közössége.

Az ebédszünet után Balogh Ildikó rövid ismertetője következett a Kisharsányi Könnyűzenei Kreatív Házról, amely idén ősszel kezdte meg működését a Baranya megyei községben. Majd Dr. Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja számolt be a másfél éve folyó egyeztetésekről, amelynek távlati célja egy, az országban egyedülálló könnyűzenei egyetemi szak elindítása. Both Miklós népzenei vizekre evezett témájával, amikor bemutatta a nemzetközivé duzzadt ukrajnai kutatásukat. A Polyphony Project jelenleg az egyik legelőremutatóbb népzenegyűjtő terepmunka Európában.
A Hangfoglaló Program és a debreceni Rocksuli Könnyű/Zenét/Tanulni című konferenciájának zárszóját Balogh Péter Miklós tartotta, aki keretbe foglalva a napot a könnyűzene oktatás lehetséges útjairól osztott meg gondolatait. Az állami és a privát intézmények közti különbségek felsorakoztatása után javaslatokat tett új, hibrid financiális megoldásokra, amelyek alapjai lehetnek a konferenciázók számára a további közös gondolkodásra.

A konferencia előadásainak összefoglalói hamarosan elérhetőek lesznek a Poptanítás blogon!

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink