A Hobo Blues Band jótékonysági koncerted ad

2008. 08. 07.
Ingyenes, jótékonysági koncerttel lepi meg a Hobo Blues Band azokat a határon túli árva és nehéz sorsú gyerekeket, akik részt vesznek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkészsége és a Csángóföldi Magyarfalu Településért Alapítvány által szervezett csobánkai táborban. Az idén 30. jubileumát ünneplő együttes 2008. augusztus 9-én (szombaton) este 8 órától zenél a csobánkai Cserkészparkban (Margitliget 2.).  Az előzenekar a No Smoking.  A belépés ingyenes, azonban adományokat szívesen fogadnak a helyszínen a határon túli árvaházak javára.

Az Erdélyből, Felvidékről, és Csángóföldről érkező csaknem 350 gyermek augusztus 4-10. között táborozik a csobánkai Cserkészparkban. Az 1848-as szabadságharc 160. évfordulójának emlékévében a gyerekek a nyaralás mellett, egyetemisták vezetésével különböző foglalkozásokon is részt vesznek. A történelmi esemény alapján, mindennap tematikus játékok, kirándulások, kézműves foglalkozások, táncházak várják a táborlakókat.  A szervezők célja, a nemzetiségi összetartozás erősítése, a közös kulturális örökség megőrzése, az együttgondolkodásra nevelés, valamint nemcsak reményt adni, hanem lehetőséget mutatni egy jobb életre a hétköznapok nehézségeiben is.

NOL 2008. 08. 07.


MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink