A Kontrollzé jelentkezik

2007. 11. 21.
"Abban a megtiszteltetésben van részünk , hogy a KONTROLLZÉ vendégül láthatja a legendás NULLADIK VÁLTOZAT zenekart . A nyolcvanas  évek vége óta  töretlenül dolgozó Nulladik megújult formában lép a karcagi közönség elé.
Gondolom sok szív dobban meg a zenekar neve hallatán. Tehát régi rajongóknak fokozottan figyelem! Szeretnénk meghívni erre az alkalomra minden olyan embert, aki nyitott az igényes, tartalmas zenékre. Szívesen látunk több korosztályt is, mivel úgy gondoljuk nem feltétlenül csak a fiataloknak, tetszhet ez az összeállítás. Tehát apukák, anyukák tessék kézen fogni a másikat, vásárolni egy üveg bort és eljönni a koncertre. Mi biztosítjuk a hangulatos zenét (vetítéssel kiegészítve). 
A koncert teremben asztalok is lesznek elhelyezve amelyek szintén a kényelmes kikapcsolódást biztosítják. Vendégzenészeket is hívtunk erre az alkalomra jó szokásunkhoz híven. Igazi meglepetéssel is szolgálhatunk. Kik ők? Kiderül szombaton…  
A Wavok 2005-ös demónk utolsó darabjait is itt lehet beszerezni utoljára.
 
Az ország minden pontjáról szeretettel várjuk a rajongókat!
A belépés díjtalan! Így aztán tényleg nincs semmi akadálya egy kellemes este eltöltésének!"
 
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink