A Paloznaki Jazzpiknik szinte teljes külföldi fellépőgárdája lecserélődött

2020. 05. 28.

Az eseményt ettől függetlenül megtartják! Lesznek külföldi sztárvendégek, viszont nagy kedvencünk, Caro Emerald koncertjére idén már biztos nem táncolhatunk. :(

Az egyre népszerűbb Paloznaki Jazzpiknik idén szintén a halasztás mellett döntők táborát erősíti, ami reményt adott arra, hogy legalább néhány világsztárt behúzzunk a nyárra. Azonban most már biztossá vált, hogy sajnos a tervezett fellépők jelentős része visszamondta a szereplést, így például Caro Emerald, JP Cooper és a Level 42 sem fesztiválozik nálunk.

A szervezők azonban nem adták fel, és igyekeztek pótolni a megüresedő helyeket, így a jelenlegi állás szerint tuti befutó a szaxofon királynője, Candy Dulfer, a soul, a blues és a jazz határterületein egyensúlyozó, többszörös platinalemezes énekes, Mario Biondi, a mindvégig kitartó MF Robots, a magyar könnyűzene egyik legsikeresebb női képviselője Zséda, vagy például nagy kedvenceink, a Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band. Augusztus 20-án, csütörtökön a Magyar Jazz Napját ünnepeljük. Ennek apropóján az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetség közreműködésével a Finucci Bros Quartet egy élő jazz-legendával, a hatszoros Grammy-díjas Randy Breckerrel közösen lép fel Paloznakon! A nap zárásaként pedig az egykori Fortuna hangulatát ismét Dan von Schulz hozza el a fesztiválozóknak.

A lista még nem teljes, a következő hetekben érkeznek új nevek, és jegyek is kaphatóak az eseményre. Aki már korábban megváltotta belépőjét, az természetesen felhasználhatja majd itt is, vagy átviheti a 2021-es rendezvényre. Legvégső esetben a visszafizetés is opció, de jelen helyzetben szépen megkérnek minden érintettet, hogy lehetőleg éljen a többi lehetőséggel.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink