A zene mágusai

2019. 05. 11.

Kihagyhatatlan kirándulásra csábítja a zene birodalmában a pécsi közönséget a Pannon Filharmonikusok. A száz évvel ezelőtti színes és vibráló Brazília szemével nézheti és hallhatja a világot a közönség a Pannon Filharmonikusok A zene mágusai című estjén, melyen Villa-Lobos brazil zeneszerző egy Bachra és egy Mozartra emlékező művével mutatja meg, hogyan láthatták Brazíliából Európát. A koncert folytatásában felcsendül Mozart két műve, és Stravinky Tűzmadár-szvitje is. A május 25-i est szólistája a szlovén szoprán énekművész, Nika Gorič, a zenekart az együttes állandó karmestere, a virtuóz pálcakezelés mestere, Bogányi Tibor dirigálja.
A koncert nyitó műveként hangzik el Heitor Villa-Lobos századfordulós brazil zeneszerző Mozartra emlékező darabja, majd az est második felében a dél-amerikai komponista egy Bachot megidéző alkotását is előadja a Pannon Filharmonikusok, melyeknek köszönhetően arról is képet kaphat a Kodály Központ közönsége, hogyan láthatták Európát 100 évvel korábban Brazíliában.

A műsorban Mozart két műve is helyet kapott, hiszen az ő zenéje a forrás, a középpont, melyet a világ minden táján valamiképpen igazodási tényezőnek tekintenek. Utóbbi három műben Nika Gorič a szlovén szoprán énekművész csillogtatja meg gyönyörű hangját. Az énekesnő többek között a Királyi Zeneakadémián is képezte magát, ahol elnyerte a „Queen's Commendation for Excellence-díjat”, mellyel Erzsébet királynő tünteti ki a neves intézmény legjobb hallgatóit. A hangverseny zárásaként Stravinky Tűzmadár-szvitjét adja elő az együttes, mely egyben egy új nézőpont a koncert műsorában: dél-nyugat helyett észak-keletről szemlélhet a hallgatóság. A 20. szászad úttörő balettje régi orosz mesén alapul, de egy párizsi bemutatóra készült.

Búcsúzik a PannoniClub erre az évadra. A hangversenyt ismét a zenekar idén indított zártkörű klubestje követi azok számára, akik a Pannonicum-bérletük mellé PannoniClub tagságot is vásároltak. A záró klubesten a dél-amerikai kontinens gyümölcsökben és színekben gazdag tájait idézi meg a zenekar a témában jártas vendégekkel. A kulináris élvezetekről Labancz Richárd, az Eleven bor&tapas sommeliere gondoskodik, aki egy kiváló bort kínál, valamint Baumgartner Balázs a Bellagio Catering séfje a steakekről rejtelmeibe avatja be a klubtagokat. Az estet és a klubévadot szamba bemutató zárja. A koncertre jegyek a Kodály Központ jegypénztárában és a jegymester.hu oldalon vásárolhatók.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink