Ágoston Béla: Knutdut Men – Dunno

2016. 09. 01.

Az új zenekar tagjai:
Ágoston Béla – tenorszaxofon
Murányi Ákos – altszaxofon
Pengő Csaba – nagybőgő
Hárságyi Péter – dob
A lemezen valamennyi darab Ágoston Béla szerzeménye.
A multiinstrumentalista Ágoston Béla a Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene, karvezetés szakán kapta első diplomáját 1992-ben, majd 2012-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének-zene, karvezetés szakának mesterképzését is elvégezte. 2013. óta a selmecbányai Jan Albrecht Zeneakadémia szaxofontanára. Művészi hitvallását és munkásságának mozgatórugóját a – műfajok közötti határokat oldó – „zeneközelítő” fogalomba sűrítette, és ennek jegyében is lett könnyűzenei életünk megkerülhetetlen alakja. Pályafutása során olyan rangos együttesek tagja volt, mint a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, a Vízöntő, a Kampec Dolores és az Etnofon Zenei Társulás, és közben mintegy húsz – többnyire a mai napig aktív – zenekart vezetett. (Ágoston trió, Agostones, Zuboly, Ágoston Frió, Ágoston Kártett, Ágoston Küntett, Ágoston Béla Orchestra, Etnofaun, Bead Duo, Mi az ÁB-RE, Adolphe Sax Consort, Pipatórium, I. Magyar-Kínai Zenekar, Tócsni and Flódni, Cosmotics, Versi Varsa, Gauditorium – sorolhatjuk, a teljesség igénye nélkül…)
Ágoston Béla ismertsége túlmutat határainkon. Közös etnodzsessz albumot (Tikmonka) készített a klezmer világklasszisával, Frank London¬nal, akinek legújabb projektjében, a Glass House-ban is meghatározó szerepet kapott. Mindemellett több tucat film- és színházi zenét írt, és közreműködőként ugyancsak több tucat albumon szerepelt.
Ágoston Béla zenei világát nem lehet skatulyákba zárni, de elmondható róla, hogy főképp az etnikus zenékhez kötődik. Amikor a popzene vagy a dzsessz felé fordul, akkor is. Korát és a trendeket megelőzve Ágoston már 2000-ben etnodzsessz albumot készített a Kispál és a Borz számaiból (Meles meles), 2014-ben pedig Víg Mihály örökzöldjeit bújtatta új köntösbe Lengyel tangó címmel. A Dél-Alföldi Szaxofonegyüttessel rögzített albumai (Esthajnal, Kalamona, Tótágas) mellett az úgynevezett „magyar dzsessz” emlékezetes produktumai voltak az Ágoston trióval (Lakni, lakni és Jazztarisznya), az Ágoston Béla néven (Mágia Nosztra) és az Agostonesszal (Ördögbomba és Dudapest cirkusz) megjelent lemezei is.
Talán ezért is olyan meglepő a legújabb albuma, a KNUTDUT MEN kvartettel rögzített Dunno. A név és a cím az Ágoston Bélára mélyen jellemző nyelvi játékokból fakad: az előbbi a „NEM TUDTUNK” visszafelé olvasott, az utóbbi pedig a „don’t know” kissé hevenyészetten kiejtett alakja.
Kérdés lehet, hogy miről „nem tudott” Ágoston Béla mostanáig… És ha választ akarunk rá kapni, akkor azt – az eddig túláradó befolyásokkal szemben – a zenei forrásai letisztultságában kereshetjük. Erre utal, hogy hangszerarzenálját félretéve ezúttal egy szál tenorszaxofont fúj, illetve hogy lemondva a műfaji kereszteződésekről, ezúttal beéri a tiszta dzsesszel. Annak is az avantgárd, afro-amerikai hagyományával.
Hat darab szerepel a Dunno című albumon, melyek a – tíz évig érlelt – Lélekbúvár kivételével mind a közelmúltban születtek.
(Marton László Távolodó)
A felvétel Budapesten, az L.V. Hang Stúdióban készült.

Az albumot itt tudod letölteni: https://www.dalok.hu/lemez/id/7811
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink