Ágoston Béla: Szívtárogató / Notabook 1.

2024. 03. 17.

Ágoston Béla a kalandozások kora után visszatér a kamaszkori énjéhez és gitáron írt dalokból álló lemezt ad ki. A Budapest Vinyl kiadásában és a Dalok.hu terjesztésében megjelent albumot a gyerekeinek ajánlja.

Egy pár éves interjúban próbáltuk összeszámolni Béla formációit, nem sikerült. Azóta sem állt meg, és most az avantgarde, jazz, hiphop, világzene és sok más után olyat csinált, ami eddig csak nyomokban volt található a zenéjében – „rendes” dalokat. Persze, teljesen rendesre nem sikerült – más dalos zenekarokhoz képest, akiknél egyféle hangszerelést és hangulatot hallunk egy lemezen (vagy egy életen át) itt minden dal más. Egy dolog szővi át végig – a Bélára mindig jellemző groteszk hozzáállás, amit a jószívű humora lágyít meg

„15 évesen kezdtem dalokat írni - gitárral. Eltelt 42 év, hogy újra bátran felvállaljam ezt a fajta világlátást.
A Notabook 1-be bekerültek fiókom alján porosodó ötletek, versek, évekkel ezelőtt elkészült dalok, melyek társakra vágytak, hogy csokorba szedve megjelenjenek.
Az albumon érezhető, hogy a „hallgatás” alatt jazzel, népzenével, világzenével, avantgarde rockkal, bábszínházi és színházi zeneírással, táncszínházzal, rajzfilmzenével és ilyesmi zenét játszó zenekarokkal foglalkoztam.
Köszönet a kiadónak, valamint az összes zenészbarátomnak, aki szerepel a lemezen.
Köszönet Glaser Péternek és Temesvári Balázsnak a színházi munkákkal együtt töltött órákért és itt hallható részletekért.
Köszönet az NKA-nak, hogy támogatott az anyag létrehozásában és Kirschner Péternek, aki segített hangszerelésben és zenészként is társam volt a stúdiómunka során.
Köszönet Rónai Gergelynek a fotóért, Mester Olga Líviának a borítóért.
Végül a cím Szívtárogató lett, mert ezt az albumot legfőképpen a gyerekeimnek ajánlom.”

Az albumot ITT tudod letölteni, ITT pedig megtalálod a streaming platformokon. 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink