Ahol közügy a VIDOR

2008. 08. 29.
Négyszáz program hetven helyszínen kilenc nap alatt, mától szeptember 6-áig tart a VIDOR Fesztivál - a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje - Nyíregyházán.

Az immár hetedik összművészeti fesztivál - a Móricz Zsigmond Színház szervezésében - a város "összes termeiben" zajlik: utcán, színházban, óvodában, iskolában, kórházban, sőt még a börtönben is lesznek programok. Napközben báb- és utcaszínház, bohócok, karikaturisták, tűzzsonglőrök, mutatványosok szórakoztatják a nagyérdeműt, este koncertekre és filmvetítésre várják az érdeklődőket. Könyvutca, kávéláz, kiállítások nyílnak, többek között Picasso, Chagall, Max Ernst, Joan Miró grafikáiból.

Nyíregyháza megszépült főtere, a Kossuth tér lesz Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiváljának színhelye. Olyan világsztárokat várnak ide, mint Al di Meola (a koncert szeptember 1-jén este nyolckor kezdődik), vagy az év felfedezettje, a portugál énekesnő, Ana Moura; vagy a Ghymes és a Muzsikás együttes. A koncerteket követő filmvetítések ingyenesek. A szervezők szándéka, hogy a VIDOR-on azok is eljuthassanak színvonalas előadásokra, akik egyébként ezt nem engedhetik meg maguknak. Nyíregyháza mellett több szabolcsi településen is tartanak programokat a gyerekeknek a sulibuli és ovibuli keretében.

- Manapság, amikor nagy szükségünk van a derű, a nevetés jótékony fiziológiai hatására, fontos küldetése van az ilyen antik értelemben vett népünnepélynek. Ezért tartom fontosnak kiemelni fesztiválunk családbarát és karitatív jellegét - közölte Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, hangsúlyozva: a programok kilencven százaléka ingyenes.

- Küldetésünk, hogy színvonalas szórakozási lehetőséget nyújtsunk minél szélesebb rétegeknek - tette hozzá a színidirektor, a fesztivál szellemi atyja, aki szerint már nem is az a fontos, ki találta ki, hanem az: olyan szeretet és öszszefogás övezi a városban munkájukat, hogy a fesztivál már közügy.

A versenyprogram - 14 vígjátékkal - a Móricz Zsigmond Színházban zajlik. A zsűri elnöke Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, drámaíró. Néhány név a fellépő színművészek közül: Bodrogi Gyula, Csányi Sándor, Csomós Mari, Cserhalmi György, Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András.

A Művész Stúdióban lesz Fábry-est és dumaszínház. Megmérettetnek hét évszázad legrosszabb magyar versei - a Vörös Postakocsi című folyóirat szerkesztőinek válogatásában. A "prókátor" Spiró György író, a "bíró" Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora lesz.

A fesztivál honlapja: www.vidorfest.hu.

NOL Cservenyák Katalin  2008. 08. 29.


MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink

A honlapon hozzáférhetővé tett zenei művek felhasználása az Artisjus engedélyével történik.
All rights reserved © Magyar Élőzene Nonprofit Kft.