Animal Cannibals: Tarolnak az emszík

2018. 12. 12.

10 év után újra egy dalban a hazai MC-szcéna java, hogy elkészítse a hatályos rap himnuszt. A különleges dal hossza kereken 10 perc és összesen negyvenhárman csillogtatják meg benne a mikrofonjukat. A dal címe, vagyis a „Tarolnak az emszík” nem csak a benne szereplő előadókra és csapatokra utal, hanem a teljes magyar rap szcénára.

„Óriási meló egy ilyen nótát összehozni, ami a résztvevők pozitív hozzáállása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ellentétben a 20 évvel ezelőtti állapottal, ma már nincs szüksége minden rap előadónak a segítségre és az általunk nyújtott „reflektorfényre”.- hangsúlyozta Ricsipí.

Az Animal Cannibals idén csak olyanokkal rappelt, akikkel korábban még nem szerepelt együtt videó klipben. A meghívott pályatársakon kívül a kannibálok az újoncok előtt is kinyitották a kapukat, vagyis bárki, akár "nullkilométeres" előadó is jelentkezhetett a vendégszerepre. A szereplők többsége az ország vidéki településeiről érkezett, csupán néhány fővárosi előadónak jutott hely. Volt olyan is, aki csak a klipforgatás miatt jött haza külföldről.

„10 évente szükségesnek tartjuk, hogy megmutassuk mindenkinek, hogy mit jelent a magyar rap zene az adott évben. Számunkra is új élmény volt, amikor életünkben először a forgatáson találkoztunk a dalunkban szereplő előadókkal. Szerencsére, nem csak tehetséges, de mindenki szuper Yo fej is volt.”- hangsúlyozta Qka MC.

Az Animal Cannibals 10 évente összetrombitálja a magyar rap előadók krémjét.
1998-ban ez volt a „Mindenki”
2008-ban az „Északon, délen...”
2018-ban pedig újra elkészült egy raptörténeti mérföldkő, a „Tarolnak az emszík”, amelyben olyan művészekkel kollaborálnak, mint BeX, BSW, Nomagróf és Riddler, Streetroyal, Susii vagy Young G., összesen 43 MC állt össze.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink