Armel Opera Festival 2016!

2016. 03. 16.

Főszereplők jelentkezését várja újra, az Armel Opera Festival. 2016. április 22-ig  lehet  jelentkezni az Armel Opera Festival  2017. évi bemutatóinak  főszerepeire.Az Armel Opera Festival 2008-as indulása óta eddig 40 operát állított színpadra, 15 országban.  Az impozáns nemzetközi lista évről évre bővül épp úgy, ahogy a partner operaházak száma is, hiszen eddig  huszonhárom művészeti intézménnyel dolgozott együtt az Armel.    2017-ben, öt ország operaházában újabb öt különleges operaelőadás készül majd, amelyek főszerepeire 2016. április 22-ig  jelentkezhetnek a magyar és külföldi  énekesek. A XXI. század operajátszása a komplexitásra épül, ezért azon művészek  jelentkezésére számítanak, akik nem csak kiváló operaénekesek, hanem a színpadi játékhoz elengedhetetlen színészi képességekkel is rendelkeznek. Az első forduló  két különböző helyszínen, különböző időpontokban lesz. Az első forduló válogatásai Budapesten (2016. ápr. 22.) és Párizsban (216. április 25-26.) lesznek. Egy énekes csak egy első fordulós helyszínen indulhat, tehát döntenie kell, hogy Párizsban vagy Budapesten szeretné megmérettetni magát. Miután mindkét első forduló lezárult, a zsűri elnöke döntést hoz, és a két különböző helyszínről összesen 30 versenyző jut tovább a verseny második fordulójába. A Budapesten tartandó második fordulóban (2016. június 5.)  a versenyzőknek már a versenyelőadásokat rendező és dirigáló szakemberek előtt kell szerepelnie. A zsűri elnöke az idén Vajda Gergely zeneszerző-karmester lesz, aki egyben a Fesztivál művészeti vezetője is. Míg Vajda Gergely a verseny első fordulójában a versenyzők hangi kvalitásait vizsgálja, a júniusban zajló második forduló során a továbbjutóknak már a rendezők követelményeinek és színházi szempontrendszerének is meg kell majd felelniük, mivel az operafesztivál különös hangsúlyt fektet a műfaj előadói aspektusára is. A kiválasztottak 2017-ben a bemutatót megelőző próbaidőszakot az adott partnerszínházban / intézményben töltik, itt készülnek fel a nyári, budapesti premierekre, amelyeket  a 10.  Armel Opera Festival-on láthat majd a közönség.

Az Armel Opera Festival 2017 darabjai és versenyszerepei:

Udo Zimmermann: Die Weisse Rose

(Biel Solothurn Színház és Zenekar. Biel, Svájc)

Versenyszerep: Hans Scholl – bariton

 

Laurence Osborn: The Mother

(Mahogany Opera Csoport. London, Egyesült Királyság)

Versenyszerep: Sofia – koloratúr szoprán

 

Leszek Mozdzer: Immanuel Kant

(Varsói Kamaraopera. Varsó, Lengyelország)

Versenyszerep: Lady Millionaire – szoprán

 

Jakov Gotovac: Ero s anger svijeta (Ero the Joker)

(Rijekai "Ivan pl. Zajc" Horvát Nemzeti Színház. Rijeka, Horvátország)

Versenyszerep : Mića (Ero)  - tenor

 

Rufus Wainwright: The Prima Donna

(Pannon Filharmonikusok. Pécs, Magyarország)

Versenyszerep:   Marie  -  koloratúr szoprán

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink