Armel Opera Festival-díj - Fiatal virtuózok Magyarországról

2017. 12. 29.

Abouzahra Amira 2005. december 25-én született. Édesanyja magyar, édesapja egyiptomi származású, mindketten zongoristák. Amira négyévesen a hegedűt választotta hangszerül, azóta Gawrilenko Alexander tanítványa. Öt éves kora óta szerepel rendszeresen nyilvánosan. Fellépett a Muscati Királyi Operaházban, játszott a Mexikói Állami Szimfonikus Zenekarral, a Mannheimer Abandakademie kamarazenekarával, valamint a Kurpfalzphilharmonie Heidelberg és a Kremerata Baltica kamarazenekar élén. 2016-ban több fellépése volt magyar zenekarokkal a Hegyvidéki Solti György Zenekarral és a MÁV Szimfonikus Zenekarral. Ebben az évben a Virtuózok televíziós komolyzenei tehetségkutató verseny középdöntőse és a különlegesen tehetséges fiatalokat támogató Domhof Alapítvány ösztöndíjasa. 2017-ben úgy döntött, ismét jelentkezik és szerencsét próbál a Virtuózokban, majd korosztályának győzteseként zárta a versenyt – elnyerve ezzel az Armel Opera Festival Díjat, azaz koncertfellépést a Berliner Philharmonie-ban, a MÁV Kamarazenekar kíséretében.

A december 29-i koncerttel Amira egyik nagy álmát váltjuk valóra, hiszen az Armel Díj által léphet fel a rangos, világhírű berlini koncertteremben. De különleges élményben lesz része Hollander Gyöngyinek is, aki az Armel Operabarátok Klub tagja, és a klubtagok számára ősszel meghirdetett játékunk nyerteseként utazhat erre a programra. A nyeremény az utazást, szállást és a koncertjegyet is tartalmazza.


Video: Virtuózok 2017-Döntő: Abouzahra Amira - Edouard Lalo: Spanyol szimfónia
https://www.youtube.com/watch?v=cvev2TeCRbY

Abouzahra Amira a Berlin Filharmónia
koncerttermében

2017. december 29.

Közreműködik: MÁV Kamarazenekar

Vezényel: Michael Zukernik

Műsor:
Vivaldi: 4 Seasons - Szólista: Abouzahra Amira, hegedű
Tchaikovsky: Souvenir de Florence
Mozart: Symphony Nr 29.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink