Ars Nova - Vajda Gergely - Clemence le Gac - Szürkület és hajnal között

2025. 10. 21.

A kortárs zenére szakosodott Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készítette a Between Dusk and Dawn (Szürkület és hajnal között) című lemezt. A cím arra az átmeneti pillanatra utal, amikor a tegnap múltja és a holnap jövője összeér – több mint fél évszázados története révén az Ars Nova egy lezáruló korszak emlékét hordozza, amelyből kiindulva újfajta, napjainkban releváns diskurzusokat hoznak létre.
Az albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került: Jongsung Oh az Egy faun délutánja zenei eszközeit és főhősének alakját gondolja tovább, Édith Chanat de Chizy darabja a kéthárfás irodalmat gazdagítja, Justė Janulytė a homokóra működését jeleníti meg két ellentétes irányú, egyszerre zajló zenei folyamat segítségével, Vajda Gergely egy már nem működő, de még nem is lepusztult emberi világot és az abban rejlő új kezdetet festi le, míg Lisa Heute az Ars Nova alapítójára, Marius Constant zeneszerző-karmesterre emlékezik improvizációt is tartalmazó, az egyes hangszerek hangját hol egybeolvasztó, hol pedig kiemelő kompozíciójával.
Az 1963-ban alapított Ars Nova az első hangszeres együttes Franciaországban, amely új zenék alkotását, előadását és terjesztését segíti elő, immár az egész világon. Céljuk, hogy az esztétikai sokszínűség jegyében építsék napjaink élő zenetörténetét. Évek óta szoros munkakapcsolatot tartanak fenn az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvánnyal, számos mesterkurzus és koncert keretében fordultak meg Magyarországon, így a BMC-ben is. Az album fő karmestere, Vajda Gergely a kortárs zene egyik legnevesebb magyar képviselője a nemzetközi színtéren. Három éven át volt az Ars Nova rezidens művésze, majd 2024-ben az együttes első vendégkarmestere lett. Jelenleg emellett a Huntsville Symphony Orchestra zeneigazgatója, a Savaria Szimfonikus Zenekar elsőkarmestere, az UMZE Együttes művészeti vezetője és az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programigazgatója. 

Forrás: BMC.hu

Az albumot ITT tudod letölteni, hi-res (CD-nél jobb) minőségben is.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink