Artúr Rambo új dal és koncert a Turbinában, április 10-én

2026. 03. 23.

Az ősszel megjelent debütalbum után új dallal jelentkezik az Artúr Rambo: az „Utcasarki fény” személyes, mély, mégis könnyed, és élőben is felcsendül majd április 10-én, a „Télen minden jobb volt” elnevezésű koncerten a Turbinában.

A dal egy nehéz időszak közepén született, mégis szinte magától állt össze. „Nagyon fájt akkor, de amennyire nehéz volt a létezés, annyira könnyen jött ez a dal” – mondta Agócs Márton. A szöveg, a zene és a szerkezet nagyjából 15 perc alatt kialakult, mintha a feszültség egyetlen gyors mozdulattal oldódott volna fel.

Az "Utcasarki fény" sajátosan otthonos világa éppen ebben az ellentmondásban rejlik: miközben a szöveg a veszteség és üresség pillanatát ragadja meg, a zene hangulata szinte lebegő és felszabadult. A dal nem a nagyívű szépséget keresi, hanem egyfajta megkönnyebbülést, a szöveg azt a nehezen megfogható érzést írja le, amikor valaminek vége van. Nem történetet mesél el, inkább egy állapotot rögzít: azt a csendes, mégis súlyos pillanatot, amikor már minden megtörtént, csak az utórezgések maradnak.

Hallgasd meg a dalt:

A zenekar következő fontos állomása az április 10-i koncert lesz a Turbinában, amely a „Télen minden jobb volt” nevet kapta, ám minden lesz, csak nem melankolikus visszatekintés. A közönség „téli slágerekre”, karácsonyi fényekre, forralt borra, sőt még pogószemináriumra is számíthat, a hangulat pedig inkább felszabadult buli lesz, mint nosztalgikus merengés. Az Artúr Rambo vendégeként Vass Geri indítja az estét.

Esemény: https://fb.me/e/6AddCXo9x 

Jegyek: https://www.tixa.hu/artur-rambo-telen-minden-jobb-volt-budapest-turbina-20260410-20260410
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink