Az ék zenekar nyerte a Fülesbagoly Tehetségkutatót

2018. 04. 24.

A 10 döntős zenekar magas színvonalú koncertjével zajlott le tegnap Martonvásáron a Fülesbagoly Tehetségkutató. A zsűri döntése értelmében az ék zenekar nyerte a nagyszabású könnyűzenei versenyt. Második helyen az Astøuria, harmadik helyen az animo végzett. A Fülesbagoly Tehetségkutatót idén Budapesten is megrendezik, és már lehet rá jelentkezni. A döntő június 10-én lesz a Trip Hajón.

A martonvásári Fülesbagoly Tehetségkutatóra összesen 128 zenekar jelentkezett, ebből a 10 legjobbat tegnap délután illetve kora este hallgatott meg a zsűri. Andrásik Remo zsűritag az eredményhirdetéskor azt mondta: rendkívül magas színvonalú produkciókat látott, és ösztönözte a döntősöket, hogy másik versenyre is jelentkezzenek, mert továbbra is ott a helyük a legjobbak között.

A martonvásári döntőt az ék zenekar nyerte, így ők lépnek fel az idei Szegedi Ifjúsági Napokon, készíthetnek egy kislemezt a Supersize Recording stúdióban, és 5 millió forint értékű sajtókampánnyal lettek gazdagabbak. Második helyen az Astøuria, harmadik helyen az animo végzett, mindkét együttes sajtómegjelenéseket vitt haza. A tehetségkutatón ezúttal megválasztották a legjobb énekeseket, férfi kategóriában Láng Vince (Amberjack), női kategóriában Várhegyi Lucas Palmira ( Astøuria) nyert, mindketten 1-1 Audio-Technica mikrofonnal lettek gazdagabbak. A legtehetségesebb zenésznek járó Újfalusy Gábor emlékdíjat Lee Olivér (ék) kapta. Az előzenekaros díjak felett a zsűri így rendelkezett: az Ocho Macho előtt a Sky Fanatic, a Margaret Island előtt az animo, a Depresszió előtt az Amberjack, a Magna Cum Laude előtt - a Magyar Népdal Napján – a Kicsi a Világ lép fel. A "Legstúdióérettebb zenekar az Astøuria, a social médiában a legaktívabb együttes a social médiában a Catsby lett, utóbbi két csapat is Audio-Technica tárgyi nyereményeket kapott.

A Fülesbagoly Tehetségkutató ezúttal Budapesten is megrendezésre kerül, június 10-én a Trip Hajón. A szervezők az eddigieknél még vonzóbb nyereményeket ajánlottak fel, többek közt fellépést a Campus Fesztiválon, a Művészetek Völgyében a Harcsa Veronika Udvarban és a Zorall Sörolimpián, 5 millió forint értékű sajtómegjelenést, egy professzionális klipet, előzenekarozást az Anna and the Barbies előtt, további tárgyi nyereményeket, extra megjelenéseket a zeneszöveg.hu-n és társoldalain. Az itteni nyertes is részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3.000.000 forint.  

A jelentkezési határidő 2018. május 23. éjfél. A budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében, a Hangfoglaló Program támogatásával jött létre.

További információ:
fulesbagoly.blog.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink