Az élő hagyományos műveltség, mint egy új társadalmi szerződés lehetséges alapja

2017. 11. 29.

Sajtónyilvános kerekasztal-beszélgetés a Fonóban December 6-án, 17.00 órakor.

A Fonóban hiánypótló beszélgetésre kerül sor, amely a népi kultúra társadalomban való szerepe kapcsán a teljes magyar kulturális és szellemi életet érintő fontos kérdéseket fölveti. A beszélgetés rengeteg olyan témát érint, ami mostanában a médiában felkapott téma, és a beszélgetésben résztvevő személyek kapcsán fontos. Ilyen témák pl. a Csoóri Sándor Program, a Fölszállott a Páva, az Utolsó Óra, a Hagyományok Háza Hálózata, vagy a Fonó Hálózat. Minél szélesebb körű nyilvánosságot szeretnénk a beszélgetésnek, megjelenésükre számítunk! A beszélgetésen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a fono@fono.hu e-mail címen.

Résztvevők:
Dr. Balogh Júlia, a Fölszállott a páva tehetségkutató program kigondolója és a tv-sorozat főszerkesztője, a Csoóri Sándor Alap Tanácsadó Testületének elnöke
Kelemen László, a Hagyományok Házának főigazgatója, népzenész
Dr. Pávai István, népzenekutató, népzenész
Szász Zsolt, a Nemzeti Színház dramaturgja, a Szcenárium folyóirat felelős szerkesztője, bábművész

Moderátor:
Dr. Berecz István, a Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója, néptáncos
Alkalmas-e a hagyományos műveltség arra, hogy a szétszabdalt, értéktudatában megingott magyar társadalom szellemi megújulásának alapja legyen? Meghívott vendégeink erre a kulcskérdésre egész életművükkel mondanak igent.
Továbbra is kérdés viszont, hogy a ma már jószerint csak a nagyvárosok színterein működő táncházak, fiatal közönségének műveltségét, világképét mennyiben határozza meg az ott elsajátított mozgáskultúra, mely valójában szerves része kellene hogy legyen a régi-új kulturális anyanyelvnek? Hogyan nyeri vissza a művészeti iskolákban elsajátított ének-, zene- és tánckultúra a maga eredeti funkcióját? Közösségeket összehozó, egyben tartó önkifejezési formává válhat-e ismét a hétköznapokon és ünnepi alkalmakkor? Hol a helye a szakrális dramatikus népi játékoknak ebben a szekuralizált világban?
A beszélgetés résztvevői a tradíció, a népművészet jelenkori társadalmunkban betöltött szerepéről, valamint az intézményesítés kínálta lehetőségekről kívánnak gondolatébresztő, vitára késztető párbeszédet indítani.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink