Az idősek gondoskodására hívja fel a figyelmet Temesi Berci "Mama" című dala

2025. 04. 21.

Tavaly, 93 éves korában elhunyt nagymamája emlékére írta most publikált Mama című dalát Temesi Berci. Az instrumentális fontos üzenetet hordoz: gondoskodjunk idős szeretteinkről! A felvételhez videoklip is készült, melyben szépkorúak örömteli pillanatai láthatók, és a jelenetek betekintést nyernek többek közt az alsónémedi Levendula Nyugdíjas Klub életébe.

Temesi Berci április 25-én megjelenő, sorban hatodik, bigband hangszerelésű nagylemezének első előfutára 2024 októberében jött ki Soul is the flavour címmel. A dalban Deborah Bond, az Incognito énekesnője hallható. Tavaly év végén a Hóbortos Karácsony érkezett az albumról Szolnoki Péter énekével, ami a Soul is the flavour-ral karöltve az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában megkapta a Fonogram-díj elismerést a napokban.

Berci hamarosan érkező nagylemezének harmadik publikált dala pedig a most debütáló Mama. 


- A dal instrumentális. Véleményem szerint szavak nélkül is átadható mindaz, amit megélünk. Legyen szó mosolygásról, inspiráló momentumokról, vagy akár fájdalmas pillanatokról – fogalmazott Temesi Berci, hozzátéve, hogy a számot elhunyt nagymamája emlékére írta.

A Mama című dalhoz Mirtse Korina rendező, valamint Bikali Sándor és Zsoldos Dávid operatőrök videót forgattak az alsónémedi Levendula Nyugdíjas Klub és a Szenior Örömtánc tagjaival. 

- A klip képanyaga nem az elmúlást, hanem annak szépségét, és az időskori örömteli pillanatokat szeretné átadni a nézőknek, hallgatóknak. Egyben pedig megemlékezni a 93 éves nagymamámról. Nem szomorú videót szerettem volna, inkább egy mosolygós idős emberekből álló játékos, táncos, sütős-főzős, kerékpáros, sétálós, kártyázós, bármilyen aktív képsort arról, hogy idősen is szép az élet – árulta el Berci.

- Mivel személyes pozitív tapasztalatom van a Gondosórával kapcsolatban, szeretném a dallal megszólítani azokat a nyugdíjasokat, akik gyors segítséget tudnak kérni az eszközzel, illetve a fiatalabbakat is, akik felhívhatják a figyelmet a Gondosórára szüleiknél, nagyszüleiknél. Személyes tapasztalat, hogy az idősebbek technikailag nem feltétlen tudnak megbirkózni a modern eszközökkel. Sokszor azt érzik, hogy még mindig 20 évesek. Az önérzetük sem engedi, hogy segítséget kérjenek. A baj gyorsan megtörténik. Van, hogy idő sincs segítség hívásra. Vagy a konyhában, szobában maradt telefon túl messze van, hogy időben segítséget kérjen valaki. A Gondosóra életet tud menteni. Ezt személyesen tapasztaltam nagyszülők esetében. A klip forgatás előtt sajnos elvesztettem édesapámat, nagy segítség lett volna, ha van nála Gondosóra. Ezért szeretném ezzel a dallal felhívni a figyelmet az életmentő eszköz fontosságára is. Jelenleg több mint 750 ezer Gondosóra van használatban Magyarországon. Díszpécser-központjuk ezidáig bő félmillió riasztást kapott, ebből 45 ezer volt életmentő jelzés.

A Mama klipje:

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
2025. 06. 02.
Egy hét zene, globális ritmusok és improvizáció a Balaton partján! Jammelj, tanulj és fejlődj amerikai, magyar és balkáni top zenészekkel!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink