Babel a szedai DG vendége!

2016. 11. 28.

A négytagú BABEL zenekar, két éve robbant be a hazai könnyűzene világába, nem ki zűrzavart okozva a bajtársak soraiban. Második koncertjüket egyből a Sziget fesztiválon adták, de együtt dolgoztak a Grammy - díjas Liam Watsonnal is. Zenéjük őszinte zsigeri rock zene komplex szövedéke, pszichedelikus felhangokkal egy olyan baráti társaságtól, akik saját hangszerük szerelmesei. Az eredetileg öt tagból álló formáció ötlete Balasi Ádám, dobos fejében fogant meg, ő szedte össze a többieket 2013-ban a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol mind tanultak. A csapat első éve tehetségkutatókkal és stúdiózással telt, ennek eredményeként született meg „Babel”című első albumuk és mutatkoztak be vele rögvest a Sziget fesztiválon. Az akkor még főként magyar dalokat tartalmazó korongot 2015-ben a Cseh Tamás Program által támogatott „Part” követte, amiről több szám is a Petőfi Rádió rotációjába került, sikere pedig egészen a Nagy – Szín - Pad tehetségmutató döntőjébe repítette őket. Még ezen az ősszel debütált az „Out of Reach”- hez forgott Start Trek inspirálta klipjük is. 2016- ot a csapat Londonban kezdte, ahol a „Toe Rag” Stúdióban, a Grammy- díjas Liam Watsonnal – aki többek között a The White Stripes- szal is dolgozott már – felvettek két számot, és egy miniturné keretében Anglia több klubjában is felléptek. Az angolul rögzített dalok egyben egy új irányt is jeleztek: a dalírás közben eltűnt a magyar nyelv, a formáció pedig négy tagúvá alakult, elérve egy még egységesebb hangzást. 2016-ban megtisztelő felkérést kapott a csapat, a Quimby zenekartól. Készíttettek egy feldolgozás lemezt számukra színpatikus zenei formációkkal. Az „Otthontalanság otthona” című Quimby számot gondolták át a srácok, és adták hozzá a Babel-es fűszerkeveréket.  A közeljövő tervei között szerepel még egy angol nyelvű EP megjelenése is, ami 4 dalt fog tartalmazni, márciusi megjelenéssel. Jelenleg ennek stúdió és grafikai munkálatain dolgozik a Babel zenekar, akiket szerdán, a Dalok Galoppban két tag, Ipolyi - Gáts Hunor az énekes és egy meglepetés ember a csapatból képvisel majd a 15:00 kor kezdődő élő műsorban, az FM 98.00 hullámhosszán, a Civil Rádióban.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink