Backstage Fórum - A médiafal áttörése

2017. 11. 14.

Az esemény ezúttal a zenekari menedzsment és a hatékony sajtókommunikáció témája köré szerveződik, a legbeavatottabb újságírók, szerkesztők, menedzserek és előadók közreműködésével.

A 9:30-kor induló program első műsorszámát Réz György (újságíró-szerkesztő, Majdnem Híres Rocksuli) vezényli, Rónai Andrással (Recorder.hu szerkesztő), Biczó Andreával (Phenomenon.hu), Balogh Rolanddal (Ígéretes titánok) és Vető Viktóriával (Sziget Iroda sajtófőnök) beszélgetve a médiafal áttörésének lehetőségeiről. Ezt követően Nagy Adri (Quimby menedzsment) veszi át a szót, aki a sikeres menedzsercsapat felépítéséről és feladatköreiről tart előadást. A délután főszáma az Anna and the Barbies zenekar Álmatlan című koncertfilmje lesz, amely az együttesnek a Fővárosi Nagycirkuszban 2016 novemberében megrendezett lemezbemutatóját örökíti meg. Először Pásztor Annával és a zenekar többi tagjával, valamint a filmrendezőkkel Porkoláb Norberttel és Tanca Norberttel hallható beszélgetés a koncertfilmek természetéről, hatásairól, majd 15:00-kor a közönség megtekintheti az egyedülálló zenés dokumentumfilmet.

A belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképességre tekintettel regisztrációhoz kötött.

A regisztráció IDE kattintva végezhető el.

Részletes programleírás az esemény facebook oldalán található, ami IDE kattintva érhető el.

Forrás: Csehtamasprogram.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink