Bagpackers fesztivál

2007. 03. 14.
Március 16-án, a pénteki napon a rock-és punk zene kap főszerepet, este nyolc órától indul az őrületes koncertfolyam. A nagyszínpadon elsőként az Ankou zenekar csap a húrokba, a négytagú banda első lemeze 2000-ben jelent meg, több ízben is vendégei voltak már a Backpackers’ Festivalnak. Őket az Alvin és a Mókusok követi a színpadon. Alvinék pályája töretlenül ível fölfelé, ezen a koncerten is bebizonyítják, hogy a punk örök és halhatatlan. A basszusgitárros lány, Viki rövid szünet után visszatért a bandához. A mókusok után a Junkies ad koncertet, hazánk egyik legszínesebb rockcsapata húzós programot ígér.
A kávézószínpadon este kilenctől négy remek rockbanda ad koncertet: fellép a Garden of Eden, a Variola, The Grenma, a Neverland; a koncertek után pedig reggelig Dj. Zero nyomja a zenéket.

Március 17-én, szombaton főként az alternatív rockzene és a tánczene kedvelőire számítunk, de ezen a napon is a fesztiválra minden évben jellemzően műfaji korlátok nélkül zajlik a program. A második nap első fellépője a nagyszínpadon az Üllői Úti Fuck. Ők a fesztivál keretein belül mutatják be a várva várt új albumukat, melynek címe: „A gyengébbek kedvéért”. A jövőre húsz esztendős együttes a most megjelent új lemez dalai mellett olyan régi nagy slágereivel készül, mint a „Bocikám”, vagy az „Esküvő”.
Utánuk a ColorStar koncertje következik. Zenéjük minden lábat megmozgat, egyre nagyobb közönségtáboruk minden alkalommal önfeledten táncolja végig a ColorStar koncertjeit, amely minden alkalommal vizuális elemekkel, vetítésekkel egészül ki, azzal a céllal, hogy a zenekar fellépéseit összművészeti eseménnyé emelje.
Aztán a Backpackers’ fesztiválok hagyományaihoz híven a Korai Öröm veszi birtokba színpadot, hogy tovább kalauzolja a fesztiválközönséget egy nem létező nép zenéjében, a pszichedelikus-rock koncert diavetítésekkel és projektációval válik igazán teljessé.
Utánuk még a Romániából érkező TündérGround kezd egy hatalmas buliba. A héttagú, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi srácokból álló zenekar három éve alakult. A fiúk a jazz, a klasszikus zene, a progresszív rock, illetve a népzene irányából közelítenek valamihez, melynek hatására fesztiválozókban a bulizási reflex szokott bekapcsolni. Teljesen egyedi hangzásvilág, és magas színvonalú zenei tudás jellemzi a zenekart, no meg az, hogy jócskán megtáncoltatják minden alkalommal a hallgatóságot.
A kávézószínpadon este kilenctől három különböző zenei stílust játszó zenekar, a fiatal, de rendkívül tehetséges Sonar, a Szekeres András nevével fémjelzett, elsőlemezes Stereomik és a jazzrockos tánczenét játszó Mantra Porno koncertezik. Napfelkeltéig még Dj. Onoff táncoltatja a VII. Backpackers’ Spring Festival közönségét.

Napijegyek mindkét napra elővételben 2200 Ft-os áron válthatók a Gödör Klub kávézójában (Bp. V., Erzsébet tér), az After Music Clubban (Bp. VII., Nyár u. 6.), illetve rendelhetők honlapunkról. A fesztivál napjain a helyszínen 2500 Ft-ba kerülnek a jegyek.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink