Bajor Imre: Rock and Roll a fotelból

2012. 02. 15.

Bajor Imre az ország legismertebb színészei közé tartozik. Karrierjét színpadi színészként kezdte, az országos ismertséget a „Szomszédok” című teleregény „Olija” hozta meg neki. Jellegzetes orgánuma nemcsak a képernyőn, de a rádióban is sikeressé tette, így válhatott belőle a Rádiókabaré visszatérő vendége. A televíziós és rádiós sikerek egyengették az útját a filmvászonig, olyan alkotásokban szerepelt, mint a „Meseautó”, az „Egy szoknya, egy nadrág”, vagy éppen Tímár Péter "Le a fejjel" című vígjátéka. Időközben elkészítette „Rock and Roll a fotelból” című nagylemezét is, több éves kihagyás után pedig visszatért a színpadra is, a Verebes István által az Operettszínházban rendezett Mágnás Miska címszerepében. Gyakran előfordul, hogy egy színész lemezt készít, azonban az ilyen kiadványokon többnyire másoknak írt szerzemények hangzanak el. Bajor Imre "Rock and Roll a fotelból" című lemeze e tekintetben kivételes, hiszen a kiadvány minden dala magáról az előadóról szól - a szerző, Körmendi Péter egyenesen neki és róla írt dalokat, azok a dolgok ihlették meg, amelyeket színészünk szeret és amelyeket nem. Az albumon így kaphattak helyet az élet örömeiről - ételről, italról, szép nőkről, szerelemről, pihenésről - szóló nóták, ettől lett a lemez teljes egészében "bajorimrés".

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink