Banzai, banzáj nélkül

2008. 05. 31.
Nem áll be a sorba a Bonanza Banzai: nem ad jubileumi koncertet. Nem akarnak becsapni senkit, nem tesznek úgy, mintha még mindig létező zenekar lennének. Hiszen már annak is tizennégy éve, hogy feloszlottak.

Annak meg épp a napokban volt húsz éve, hogy Hauber Zsolt, Kovács Ákos és Menczel Gábor először próbált egy panelház valahányadik emeletén. Kicsit más formában egy évvel korábban tűnt fel a Banzai a Megasztár ősében, amely akkoriban Csillag születik néven futott. A kamaszkorból alig kinőtt három srác itthon egyedinek számító zenéje és dalszövegei hónapok alatt meghódították a közönséget, tulajdonképpen kiadói és médiatámogatás, meg persze internet nélkül. Rajongóikat nem volt nehéz felismerni: talpig feketében jártak a legnagyobb melegben is, de a rockerekhez képest kevesebb volt a hajuk, és mindegyikük nyakában ott lógott az összetéveszthetetlen Banzai-logó, az egymásba olvadt i és y. Ahhoz persze nem kellett fanatikusnak lenni, hogy a slágerlisták élén sokáig posztoló Induljon a banzáj! vagy a Valami véget ért szövegeit kívülről tudja az ember. Elég volt kamasznak, fiatalnak lenni ott és akkor.
Hat évig léteztek együttesként, ezalatt nemcsak dalaikkal keltettek feltűnést. Az elsők között adtak ki CD-t: ezt külön engedéllyel tehették meg 1990-ben. Számítógép vezérelte fénytechnikát is ők használtak elsőként. Méghozzá azért, mert Ákost az 1985-ös Dire Straits-koncerten elbűvölte ez a technológia. Annyira, hogy egyik 1992-es koncertjükre felkutatták a Dire Straits kanadai technikusát, aki aztán megtervezte és levezényelte a bulijukat.
Tetszik vagy nem, jogos vagy nem, ma is elsősorban "banzájos" múltjuk miatt ismertek a tagok. Akkor is, ha Kovács Ákos jó néhány sikeres szólólemezt készített azóta, Hauber Zsolt pedig producerként és zeneszerzőként szintén letett egy-két dolgot az asztalra. Menczer Gábor már csak magának zenél, de biológiai kutatásokkal foglalkozó szakemberként is biztosan gyakran megkérdezik tőle: az a Menczer Gábor?
A húszéves évfordulóra megjelent DVD apropóján ismét nagyobb a nyüzsgés körülöttük. Valószínűleg egy darabig így is marad, hiszen a kiadványnak jövőre várhatóan elkészül a második része az 1994-es búcsúkoncert felvételeivel. Ám az biztos, hogy nem terveznek születésnapi bulit: ezt kérdés nélkül kijelentették a lemez sajtóbemutatóján. Őszintén szólva, ezért hálásak vagyunk. Végre egy régi bálvány, amely meghagyja tinédzserkori emlékeinket olyannak, amilyenek. 

Népszabadság • Serfőző Melinda   • 2008. május 31.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink