Békéscsaba lesz a Magyar Dal Fővárosa 2013-ban - sajtótájékoztató

2013. 04. 29.

A Magyar Dal Fővárosa cím elnyeréséről és a Magyar Dal Napja kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatót Vantara Gyula Békéscsaba polgármestere és Presser Gábor zeneszerző, ötletgazda.

Presser Gábor a Magyar Dal Napja előzményeit mutatta be - „Sok évvel ezelőtt, amikor Magyarországon egyre szaporodtak a rádiók és televíziók az járt a fejemben, hogyan lehetne a magyar szerzeményeknek több figyelmet kiharcolni. Ma is igen kevesen vannak tisztában azzal, mekkora kincs is az, amit birtoklunk. A magyar zenei kincs méltatlanul keveset kerül előtérbe, pedig számtalanban műfajban születnek remekművek. Szerettem volna egy alulról szerveződő mozgalmat elindítani a magyar zene érdekében. Gerendai Károly barátom segítségével 2008-ban, a Sziget Fesztiválon indult el a Magyar Dal Napja mozgalom.”
A Kossuth-díjas zeneszerző hozzátette még, hogy a Magyar Dal Napja mozgalom beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen már az első alkalommal 30 helyszínen zajlottak a programok, s ez a szám évről-évre nő, ráadásul a közönség és a média is egyöntetűen a kezdeményezés mellé állt. Ugyanakkor Presser Gábor szerint van még mit tenni, zenei kincsünket minél több helyen, minél nagyobb tömegek számára kell elérhetővé tenni.

„Békéscsaba az utóbbi időben a második „főváros’”címet is a magáénak mondhatja: a kolbász fővárosa mellett, most a magyar dal fővárosa lehetünk 2013-ban” – kezdte Vantara Gyula, majd arról beszélt, hogy az önkormányzat fő céljai között szerepel otthont teremteni a kultúrának, minél élhetőbb várossá tenni Békéscsabát, ápolni és óvni a helyi értékeket. Az idén nyitotta meg kapuit a Csabagyöngye Kulturális Központ, mely méltó helyszíne a rangos eseményeknek. Nyárra elkészül a főtér, mely lehetővé tesz nagy szabadtéri rendezvények szervezését. Most a Magyar Dal Napjának legfontosabb helyszíne lesz. „Városunk ezzel is igyekszik hozzájárulni a szervezők azon törekvéséhez, hogy a „importzene” árnyékából állítsuk reflektorfénybe magyar zenei értékeinket„ – hallhattuk a polgármestertől.

A szeptember 8-án kezdődő esemény kiemelt helyszíne a belváros-rehabilitációs program keretében megújuló Szent István tér, illetve az Andrássy út lesz, de számíthatunk programokra az Ibsen-udvarban is. A fellépőkkel még zajlik az egyeztetés. A kiválasztásnál a fontos szempont, hogy teret kapjanak helyi zenekarok, amatőr produkciók, de a békés megyei kötődésű zenekarok is most ismét színpadra lépjenek.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink