Bemutatkozik a Budapest Burlesque

2014. 07. 02.

Itt letölthető!

Jutasi Tamás a 90-es években tűnt fel mint house DJ. A legnagyobb diszkókban játszott már akkor, amikor a ma diszkóba járók még óvodában. Később az alternatívabb szcéna felé nyitott, zenekészítéssel is kezdett foglalkozni. Az elmúlt évek legsikeresebb formációja a Goulasch Exotica, amely a világzenét keresztezte a legújabb elektronikus irányzatokkal. Egy ideje Tamás a swing bűvöletében él, ennek az eredménye a Budapest Burlesque is.
Ahogyan a névből is ki lehet következtetni a jelen zenéje a múltból építkezik. Hiszen a Budapest Burlesque leginkább a századforduló közeli örökzöldek máig időtálló alapjait örökíti át 21. századi technikai megoldásokkal, amelyet egy zseniális, ámde egyszerű képi világgal is ötvöznek. Ebből jön létre egy igazán modern és vidám swinges hangzás, és ez teszi igazán egyedivé őket.
Dj Jutasitól eddig sem állt távol ez a fajta hangzásvilág, így mint a show állandó szereplője és producere már garancia a minőségre. A kisebb klub rendezvényeken alkalmanként egy–egy hangszeres zenésszel látható, hallható a produkció.
A csapat legfőbb erénye, hogy mindig törekszik a magas színvonalú szórakoztatásra, így olyan audio-vizuális időutazásra invitálnak, amelyet korunk csúcs hangtechnikájával is megtámogatnak, ezért minden fellépés egy hatalmas élményt nyújt.
Nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon a vizuális atmoszférát Végh Lali digitális homokfestése teszi teljessé, valamint csatlakozik hozzájuk a Freak Fusion mutatványos csapat is, akik egy órás Rave Kabaré előadásukkal idézik meg a burleszk életérzést és repítenek vissza minket a múltba időgép nélkül. Ezeken a rendezvényeken a dj-k sora is bővül Ordimannal, esetenként Dj Mangóval.
Szerencsére a Budapest Burlesque-t egyre több helyen láthatjuk és júliusban sem tétlenkednek! A következő helyen találkozhattok velük:
07.02. @ Zippp Klub
07.08. @ Instant
07.09. @ Zippp Klub
07.12. @ Fogasház
07.16. @ Zippp Klub
07.22. @ Sun Fesztivál
07.23. @ Zippp Klub
07.30. @ Zippp Klub
Az első átiratukban, a „Szerelem” c. számban Szűcs Gabi énekel.
A single kiadója az 1 G Records. Alapítójával a Recorder készített interjút a napokban.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink