Bikini koncert a Barba Negra Music Clubban! Vendég: TV Manci

2015. 12. 11.

 

A Bikini mindig is koncert zenekarnak vallotta magát, így a –több mint- 30 éves rutinnal rendelkező együttes mai napig aktív. A 2015-ös évben sem változtattak a hagyományokon, így a sűrű nyári fesztiválszezon után 2015. december 11-én egy hatalmas bulival örvendezetik majd meg rajongóikat a Barba Negra Music Clubban. Kell ennél több?

 Ugyan a Bikinit 1982-ben alapították, az igazi sikertörténet 1985-ben indult el, amikor D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a zenekarhoz. Már a kezdeti időszakban is rengeteg fellépésük volt, mindamellett természetesen, hogy Magyarország egyik meghatározó együttesének számított. Természetesen, ez a mai napig így van. A zenekar rajongótábora egyre csak nő. Erre a legjobb példa, hogy most is rengetegen kíváncsiak rájuk élőben.

 A korai időszakban jellemző politikailag kritikus szövegek a mai napig aktuálisak. Ugyan 1992-ben egyszer „feloszlott” az együttes, szerencsére még időben ráébredtek, szükség van rájuk a hazai zenei életben. A Bikini ennek ellenére nem nosztalgia zenekar. Albumaik lassan és megfontoltan készülnek, haladnak a korral.

 Erre a legjobb bizonyíték a december 11-i Barba Negrás koncert lesz, ahol a régi slágerek mellett felcsendülnek majd az Elmúlt Illúziók lemez legnépszerűbb dalai is. A Bikini előzenekara a TV Manci lesz.

 BIKINI koncert vendég: TV Manci

2015. december 11., péntek
Barba Negra Music Club - Budapest - Prielle Kornélia utca 4.

20.00: kapunyitás

21.00 :TV MANCI

22.20: BIKINI


 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink