Bogi: We All

2014. 01. 15.

’’We All” című „feel-good” himnuszával „A Dal 2014”-et szeretné meghódítani. Bogira Youtube-os feldolgozásainak köszönhetően figyelt fel a szakma. Első nótáját Kovacsics Ádám (Unique) szerezte, a hozzá tartozó videót pedig Galler András „Indián” készítette. Bogi időközben a filmes világgal is megismerkedett: ő énekli P. Szabó István „Indián” című tragikomédiájának főcímdalát, és a filmben is szerepel. A 2013-as év óriási lendületet adott a karrierje elején álló lánynak, miután dalát beválogatták az Eurovíziós Dalfesztivál magyar selejtezőjébe. Bogi tehetségét a műsor zsűrije is elismerte, pozitív kritikában részesítve az akkor 15 éves lányt.
Az utóbbi időben több zeneszerző és producer felkérte Bogit közös munkára: készül dal Takács Zoltán ’’Jappán’’ és Szűcs Krisztián (HS7) közreműködésével, valamint a Kolin együttes frontemberével, Linczényi Márkóval. Bogi idén újult erővel fut neki az Eurovíziós Dalfesztiválnak. ’’We All” című felvételét, melynek Tóth G. Zoltán (Plastikhead) a szerzője.
A mezőny legfiatalabb versenyzője egy pozitív életérzést sugárzó, egységet hirdető, fülbemászó pophimnusszal fog színpadra lépni „A Dal 2014”-ben. A dalból készült egy Eurovíziós változat, illetve egy remix is, melyet a közkedvelt DJ páros, a Plastikhead álmodott meg. Mindkettő igazi rádiós reménység.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink