Bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató

2020. 01. 24.

A könnyűzenei versenyek különálló események, mindháromra lehet jelentkezni országhatáron belül és kívül. A döntőbe jutott zenekarokra rengeteg nyeremény vár, többek közt 13 fesztiválfellépés, tévés zenélés, rádiós jelenlét, előzenekarozás és sajtókampány.
A Fülesbagoly Tehetségkutatót először Martonvásáron rendezték meg, az elmúlt két évben pedig a Fejér megyei város mellett Budapesten is lezajlott. Újdonság, hogy idén Debrecen is befogadja a rendezvényt. A három tehetségkutató különálló esemény, szervezésében, jelentkezésben, nyereményekben és zsűriben egyaránt. Közös pont mindössze, hogy mindháromra Magyarországról illetve magyar lakta határon túli településekről jelentkezhetnek hangszeres előadók, együttesek a könnyűzenén belül bármilyen stílusban, legyen az pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country stb. A jelentkezés mindhárom versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 20-20 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Jónás Vera, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zenészek, Molnár Gábor, a Gold Record igazgatója, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Koczka Bori, a Zeneszöveg stratégiai vezetője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.
A tehetségkutatókon rengeteg nyereményt zsebelhetnek be a döntősök, összesen 13 fesztiválfellépést (Szegedi Ifjúsági Napok, Paloznaki Jazzpiknik, Fekete Zaj, Vidor Fesztivál, Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál, Zamat Fesztivál, Fehértone Fesztivál, SzemesFeszt, Budaörs Fesztivál, Művészetek Völgye /Harcsa Veronika Udvar, és a Campus Fesztiválon 3 koncert) oszt ki a zsűri. Előzenekarozást lehet nyerni a FISH!, a Road és a Margaret Island előtt. Mindhárom nyertes 5 millió forint értékű sajtókampányt nyert, élő zenélést a Music Channel Popcity műsorába, részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint. Emellett még számos nyereménnyel gazdagodhatnak a zenekarok, legyen az YouTube optimalizálás a WMMD-től, rádiós jelenlét, kiemelt megjelenés a Zeneszövegtől, arculattervezés, vagy Kovács Ákos Dadan menedzsertől egy coach képzés. A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. Az egyik legkülönlegesebb nyereményt a MOME OPEN ajánlotta fel, az egyik döntős zenekar tagja vagy stábtagja ugyanis elvégezheti náluk ingyen a következő music videó tanfolyamot, és az ott szerzett tudással, a MOME eszközparkjával vizsgafeladatként készíthet klipet az együttesnek.

Az idei első Fülesbagoly Tehetségkutató március 28-án lesz Martonvásáron, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban, a második május 3-án Debrecenben, a Nagyerdei Víztorony kertjében, míg a harmadik június 21-én Budapesten, a Kobuci Kertben.
A Fülesbagoly Tehetségkutatók az Öröm a Zene rendszerében jöttek létre, a Hangfoglaló Program támogatásával.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink