Brit slágergyáros a SZIN-en

2014. 06. 16.

Az angol énekes, rapper és producer toplistavezető dalainak, teltházas koncert turnéinak, profi zenekarának és látványos színpadi show-inak köszönhetően napjaink egyik közkedvelt fesztivál fellépőjévé vált. A brilliáns élő koncertekkel turnézó brit slágergyáros Example egyenesen Ibizáról érkezik a SZIN első napjára, augusztus 26- n. A "Changed The Way You Kiss Me" és a "Stay Awake" című számai a brit slágerlisták éléről váltak sokak kedvencévé, de közös produkciói is jól sikerültek, hiszen készített toplistás slágert Calvin Harris-szel ("We'll Be Coming Back"), de rajta kívül dolgozott együtt a Pet Shop Boys együttessel is.
"A SZIN történetében nem volt még arra példa, hogy napjaink zenei világából érkezzen világsztár, ezért esett a választásunk Example- re” - mondta el Kurucsai János a fesztivál sajtószóvivője, majd folytatta: "A koncepciónk része emellett, hogy hozzuk el ismét azt a csapatot, akit a tavalyi SZIN-en történt felmérés alapján az egyik legjobban várnak vissza a fesztiválra, ezért ismét a SZIN fellépői között köszönthetjük majd a Russkaja- t.
Az eddigi koncert helyszíneket megtartva annyi újítás lesz idén, hogy a tavalyi Tisza Színpad átalakul Party Arénává, ahol ismert hazai és külföldi sztár dj- k és elektronikus zenei produkciók szórakoztatják a nagyérdeműt. A Tisza Színpadon eddig helyet kapó fő koncertek pedig más színpadokra, zenei helyszínekre fognak koncentrálódni. "A tavalyi felmérésekből egyértelműen kiderült, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a koncertek utáni szórakozási lehetőségekre, ezért is kap komoly szerepet az idei évben a Party Aréna. Ezen kívül kisebb buli helyszíneket is tervezünk a hajnalig tartó szórakozás színvonalas lebonyolítására" - árulta el Kurucsai János. "Továbbra is célunk, hogy az ország legjobb ár - érték arányú fesztiválja legyen a SZIN.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink