Budapest Első Esti Piaca

2014. 11. 03.

Hiába digitálisak vagyunk, földi vonatkozásaink is vannak – a VII-ik kerületben székelünk már nyolc éve. Talán nem véletlenül, hogy a bulinegyed emblematikus kocsmájával, a Szimpla Kerttel együttműködünk Dalok.hu Estek formájában. Most itt az újabb partnerség – a Kultunióval karöltve zeneibbá tesszük a VII-ik kerületet. Ők megrendezik a piacot, mi adjuk hozzá a hangot. Mi is ez a piac?
Október 30-tól új kezdeményezés indul útjára Budapest belvárosában. Ettől kezdve minden csütörtökön 13 és 21 óra között termelői és kézműves piac várja a hazai és külföldi érdeklődőket, akik a különleges termékek vásárlása mellett kóstolhatnak és falatozhatnak is a helyszínen.

Lesznek házi finomságok, ajándéknak való csecsebecsék, de a hétvégi ebédhez való hozzávalók is megtalálhatók lesznek az árusok pultjainál. Mindezt a gasztro-élményt élő zenével teszik teljessé a szervezők. Jó hír a későn kelőknek vagy a sokáig dolgozóknak, hogy ez a piac rendhagyó módon nem a hajnali órákban, hanem délután egészen az esti órákig tart majd nyitva, így egy könnyed esti programnak is beillik a barátokkal, családdal a csütörtöki hétköznapokba.
A hűvös idő közeledtével a szervezők a változékony időjárásra is felkészültek, hiszen a helyszín, a Central Passage teljesen fedett.
Már a HVG is írt a témáról. 
Ha nincs időd napközben elmenni a piacra házi sajtot és tejet venni, megteheted ezt munka után csütörtökön a Central Passage-ban. Vásárlás, nézelődés közben megismerkedhetsz a Dalok.hu repertoárjával.

Fotó: 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink